A folyamatos, szünet nélküli futásunkban egy temetés, közeli barát, vagy épp családtag elvesztése megállásra késztet. Körülálljuk ilyenkor a koporsót, mindenki maga elé réved, egyesek sírnak (és boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak), mások csak bámulnak a semmibe. Beáll a nagyszombati csend és hallgatás, a gondolataink is csak cikáznak ide s tova. Amikor nem a koporsó fejénél, hanem oldalt kell megállnod, számot vetsz: az, aki a ravatalon nyugszik, meghallotta-e Jézus szavát még életében?