Gyakran mentem el egy üzlet előtt, amelynek ablakában egy karácsonyi jelenet volt kiállítva, de soha nem álltam meg, hogy közelebbről is megnézzem. Egy nap mégis, amikor nehéz érzések szorongatták a szívemet, szemem megakadt Mária, József és a kis Jézus alakján. Mária egy szamáron ült, kicsinyét oltalmazóan szorítva karjaiba. József szemeit az ég felé fordítva a szamarat vezette. A szent család nagy sietséggel való menekülése Egyiptomba életem szimbólumának tűnt. Isten biztos helyre vezette őket, hogy megvédje a gyermek Jézust és azokat, akikre Őt rábízta. Isten készítette elő Jézus születésének idejét, helyét, módját.
Sok ember szívében fogalmazódott, énekelt, muzsikált tovább a zsoltár, hogy milyen jó az Isten a tiszta szívű emberekhez, akik Őt választották a világ helyett.
Sokan családi körben ünnepelve terített asztalok mellett élték át a pillanat szentségét. Sokan hálaadással áldották Istent templomainkban,
Sokan örültek, hogy megérhették a szeretet ünnepét, hiszen mentek el ismerőseik a minden élők útján.
Sokan voltak azok is, akik siettek be a Klinikák kapuin, vitték szeretteiknek kis csomagjaikat a gyógyulás reményében.
Sokan voltak azok is, akik a Köztemető kivilágított ravatalozója felé igyekeztek, vitték virágaikat szeretteik sírjához, mert ez a karácsony nagyon fájt nélkülük.
Sokan voltak azok is, akikre senki sem várt, akiktől elvett az élet minden földi szépet és jót, végül pedig még a reményt is.