Napi ige és dicséret (2024. február 17.)

Sokan azt gondolják, hogy imádságra csak akkor van szükség, mikor minden egyéb próbálkozás csődöt mondott. Pedig az imádság ennél sokkal gazdagabb; egy állandó, élő kapcsolat Istennel. Dániel számára az imádkozás olyan része volt az életének, amelyet semmilyen körülmények között el nem mulasztott volna. Jézus arra tanít, hogy az igaz imádság mindennapi beszélgetés szerető Istenünkkkel.

Continue Reading →

„Amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot” (Szent János apostol ev.3:11)

Így telnek be Ezékiel próféta igéi 2024 nagyböjt idejére érkezve:
„Tiszta vizet hintek reátok, hogy megtisztuljatok.
Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.
Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek”
(Ezékiel 36:25-26)

A legmagasabb kivirágzása az ótestamentumi gondolatnak ez a szívcsere.
A új ember megjelenése.
Nem fizikailag lesz mássá, hanem benső minősége szerint.
Isten teremti újjá ezzel, hogy új viszonyba hozza magával.
Ez az újjászületés felülről való születés, mindenestől fogva etikai.
Ezt a bibliai alapvetést vallottuk kezdettől fogva népes családunkban:

Continue Reading →