Sohasem egyszerű feladat megszabadítani az elméd a romboló gondolatoktól, hiszen ilyenkor három különböző erő is csatározik a jó szándékkal szemben – és egyik sem adja fel könnyen. Neked azonban harcolnod kell!
A „gyógyítás ajándéka”, amelyet Jézustól az Ő apostolai is olyan csodálatos mértékben örököltek, nyilván nem kísérte végig az anyaszentegyházat élete egész útján. Az indulás, a kezdet napjait gazdagította meg, hogy aztán – általában véve – nélküle haladjon tovább az egyház.
Az az érzésem, kedves olvasóm, – bár meglehet, sőt adná Isten, hogy súlyosan tévedek – de rendkívül szilárd érzésem, hogy végzetesen félreértjük a Hegyi beszédnek ezt a szakaszát. Magam is sokáig amondó voltam, hogy a mindennapi, úgynevezett praktikus életben szokásos eskütételek keresztyén értelmű szabályozásáról van itt szó, és innen akartam kiolvasni Jézus Krisztus felfogását a hivatali, katonai, házassági, bírósági esküre vonatkozólag. Ma már világos előttem, hogy Urunk hangsúlya máshová esik.
Állítólag egyszer azt mondta Tolsztoj, hogy a cárnak be kellene tiltania, hogy jó emberek Beethovent játszhassanak, mert az túl mélyen megérinti az emberben lakó szenvedélyeket, és veszélybe sodorja őket.
Magyar Testvéreim!
„Krisztus Urunknak áldott születésén,
Angyali verset mondjunk szent ünnepén,
Mely Betlehemnek mezejében régen,
Zengett e képen”
(315. Dicséret 1. v.)
‡ Az advent idő közeledtével ezt a gyönyörű angyali verset őrizzük lelkünkben, forgatjuk szívünkben ,imádkozzuk nyelvünkkel.
Tud-e még a világ jelenkori állapotában verset, az egyház pedig angyali verset formázni Megváltó Urának?
Van-e még hófehér üres lap az életünkben, melyre fel tudjuk írni hálánkat, kéréseinket, váradalmainkat?
Reá tudjuk-e bízni magunkat:
Az Atya Leányára?
A Fiú Édesanyjára?
A Szentlélek Mátkájára?
Hogy maradjunk a háromságos Istenszeretetében, aki egymás testvéreivé tesz minket, és arra ösztönöz, hogy úgy is éljünk.
Boldogasszony Anyánk kapta Istentől azt a méltóságos tisztességet, hogy elsőre mutatja meg a világnak az isteni Gyermeket.
Előbb Betlehemben, majd Názáretben, aztán Jeruzsálemben, végül Egyiptomban.
De nem csak megmutatta , – és sohasem önmagára – hanem élete végéig mindig Reá mutatott:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg”
(Szent Jn. ev. 2:5.)