Lamennais abbé az igazságot minden földi hatalmasságnál erősebbnek tartotta. A művészetben, különösen a zenében úgy hitt, hogy ezt a hitét legszívesebben szószékről hirdette, közvetlen az evangélium örömhíre mellett, vagy után.
Barátait nagy művészek közül választotta ki, ezek közül is Liszt Ferencet becsülte legtöbbre.
Ő maga is kitűnő muzsikus volt. Szerinte a művész jó pap, Isten, a Természet és a Művészet egy és ugyanaz, a művészet törvényei pedig szinte szóról szóra egyeznek természetéivel.
A jeles abbé egyénisége és művei nagy hatással voltak Liszt szellemi fejlődésére.
Valamely nép lelkéről hű képet adni nem könnyű dolog. Meg kell küzdeni azzal a kísértéssel, hogy történetbölcseleti fejtegetések megzavarnak és téves útra vezetnek. Nem is lehet ezt a feladatot másképpen megoldani csak úgy, ha megfigyeljük, hogy egy népnek a lelke bizonyos állandó hatásokra miképpen reagál.
A léleknek az a különös természete van, hogy a hozzáütődő hangokra természetének állandó vonásai szerint mindig azonos feleletet ad.
Figyeljük meg, miképpen felel a magyar lélek a harangszóra.
A magyar nyelv megtanulásával egyszerre feltárult az idegen előtt a magyar világ és a magyar lélek, s aki megértett minket, az megszeretett minket.
Végül elősegítette ezt a folyamatot nagy mértékben ennek a nemzetnek sajátságos alkotmánya, amely a jogok és kötelességek elosztásában, szabályozásában, a közéleti érvényesülés módjának a megállapításában tiszteletre méltó és méltányos törvényeket állított fel. Megtartásának mindenkire nézve természetesnek tetszett, s egyben eredménnyel járt.
Mindnyájunk példaképe, a protestáns lángelme, a cionista-kommunizmus által üldözött és lemondatott református püspök írta egy tanulmányában:
„Akit érdekel, hogy miképpen születik a történelem, most megfigyelheti.
Kétféle út van a megfigyelésre.
Egyik azt nézi, hogy a dolgok önmagukban miként alakulnak, a másik azt, hogy ezek a nagy realitások miképpen tükröződnek az emberi lélekben?
Amaz azt kérdezi, milyenné válik a világunk, emez azt, mi megy végbe az emberi lélekben e nagy világdráma alatt?
Senki úgy nem ismeri az emberi lélek mélységét, a szív indulatát, a gondolat rejtelmét mint Isten.
Erkölcsös ember lévén tudjuk mi a jó, tudjuk mi a rossz. Döntéseket hozunk szüntelen, aztán ha tévedtünk, vagy szándékosan vétkeztünk, elkezdjük magyarázni a bizonyítványt lelkiismeretünknek, fele barátainknak, és Istennek is.
Nehéz az élet, értetlen a világ, meg hát mások is ezt csinálják.
Alapjában persze nincs gond, néha imádkozok, időnként adakozok, általában elítélem a világ sok szörnyűségét, de kis emberként úgy sem tudok mit tenni.
Ebbe a langyos semmittevésbe, képmutató külsőségbe és semmiért felelősséget nem vállaló farizeusi kétszínűségbe robban bele az ÓSZÖVETSÉG EVANGÉLIUMA!