„Eljön majd az idő, amikor mindezt elviszik Babilóniába” (Ézsaiás próféta könyve 39:6)

Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: „Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád?”
Ezékiás így felelt: „Messzi földről, Babilóniából jöttek hozzám.”
Ézsaiás így szólt: „Mit láttak a palotádban?”
Ezékiás így felelt: „Mindent láttak, ami csak a palotámban van, semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik.”
Akkor így szólt Ézsaiás Ezékiáshoz: „Halld meg a Seregek Urának igéjét. Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babiloniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg.
Ezt mondja az Úr!
Utódaid közül is, akik tőled származnak, elvisznek egyeseket, és udvari szolgák lesznek Babilonia királyának a palotájában.”

VII. Gergely pápa és IV. Henrik német-római császár vitája, majd háborúskodása (1075) egyre súlyosabbá fajult.
A pápa az egyházi tisztségek vásárlása bűne miatt több német püspököt megfosztott méltóságától, valamint megtiltotta a világi invesztitúrát. Az akkor világ két legnagyobb ura és hatalma döntőbírónak az apostoli magyar királyt, Szent Lászlót kérték fel.
Vállalta e hálátlan szerepet, és habozás nélkül a pápa oldalára állt, neki adva igazat, bár katonailag IV. Henrik császártól függött.
Később egy apátnak írt levelében fájdalmas őszinteséggel tárta fel lelkét, hogy egy király döntéseinek meghozatalában maradhat-e bűntelen?

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. augusztus 5.)

Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk. Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok! Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Őt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül ön-szeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. Egyszerű lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai. Csak egy cél volt szeme előtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. augusztus 4.)

…”És némelyek hittek közülük és csatlakoztak Pálhoz…” – Némelyek igen, némelyek nem. Nem mindenki! Jézus gyógyításairól is azt olvassuk: „sokakat meggyógyított”. Nem azt, hogy mindenkit. Pünkösdkor is azt halljuk; némelyek hittek, némelyek pedig részegnek mondták az apostolokat, pedig ott aztán erősen fújt Isten Szentlelke, hatalmasan kiáradt.

Pálnak is némelyek hittek! Azok, akiket Isten Szentlelke beütemezett! Más némelyek meg biztosan csúfolták, némelyek pedig üldözték, még meg is akarták ölni.

Jelentős dolog, hogy a keresztyénség nem tömegcikk. Semmiképpen sem rajtunk múlik, hogy kit, mikor érint meg Isten Igéje. – Miért csak némelyek? Titokzatos dolog! Mindenesetre, ami rajtunk áll, tegyük meg, mert nem tudjuk ki az, akit Isten éppen ránk bízott.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. augusztus 3.)

A Galileai-tengeren a csónakban Jézus embersége szerint aludt. A Galileai-tengeren a csónakban Jézus istensége szerint nem aludt, mindenhatóságában ott volt az övéi között. Mire volt tehát szüksége? Hogy feléje forduljanak, ráébredjenek arra, hogy velük jár.

Ezt fejezi ki a történet: felébresztették az alvó Jézust. Rá kellett ébredniök, hogy Krisztusuk van! Ez a nagy ébredés! Ködben, áltudományban, hazugságban, tévelygésekben alszik a lélek. Rá kell ébrednie, hogy élő Krisztusa van! Mindenható Istene van, aki a Krisztusban az övé. A mindenható és teremtő Isten ég és föld Ura, íme a galileai csónakban testbe öltözötten ott van a kis csoport között. Micsoda fölséges csoda!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. augusztus 1.)

A hófehér hattyú ott úszik méltóságteljesen a kék tavon, Angliában királyi madárnak hívják. Európában nagy urak, városok tavain úszkáltak ezek a madarak. Fehér tolluk, kecses mozdulataik a szépséget, a méltóságot, a békét fejezték ki. Azt mondja a legenda erről a madárról, hogy mielőtt meghal, egy gyönyörű énekbe kezd, s mire az ének elhal, a madár is meghalt. Az utolsó szépséget, az utolsó szereplést az ember életében is hattyúdalnak nevezik.

Continue Reading →