Nemrég családunk kirándulni ment egy közeli erdőbe. A szederfák levelei ragyogó sárgává változtak, a tölgyfák rozsdás színű levelei fénylettek a vöröses dombok hátterében. “Mikor érünk már oda?” – zúgolódott középső lányunk. Szavai visszhangoztak az elmémben. Eszembe jutott, amikor fiatal lány koromban én is hogy nyafogtam és morogtam, amikor szüleim túrákra, utazásokra vittek. Boldog napok voltak azok, de én inkább azt kívántam, hogy bárcsak már nagyobb lennék és önálló. “Tudod-e” – fordultam kislányomhoz -, “hogy amikor ez a nap elmúlik, soha többé nem jön többé vissza? Örökre elmegy!
Az ilyen irigykedés belső hozzáállás dolga. A szívben és az elmében bujkál, és a polgári rendtartás nem törődik vele, hacsak a felszínre nem tör lopás formájában. A lopás és az ilyen sóvárgó kívánság között ugyanolyan kapcsolat van, mint a házasságtörés és a szenvedélyes érzéki vágy, vagy az emberölés és az indulatosság között.
Filippiben Pálék kis missziója zsinagóga hiányában több alkalommal is a vízparton, az imádkozás helyén kereste fel az izraelitákat. Egy alkalommal útközben találkoztak egy rabszolgalánnyal, akit gazdái azért vettek drága pénzen, mert “jövendőmondó lélek volt benne”. Ha az Ige így mondja, akkor biztos így is volt. A rabszolgalánnyal gazdái csinos kis keresethez jutottak, hiszen Filippiben is sokan szerettek jósoltatni, és azt meg is fizették. Az a szomorú, hogy a mi századunk éppenséggel nem hördülhet fel, hogy “Micsoda kétezer éves maradiság! Micsoda buta babona!” – hiszen szép lassan hazánkban is rendes, “pénzes” szolgáltatássá válik a jövendőmondás.
Nemcsak azt jelenti ez a parancsolat, hogy bírósági tárgyaláson tanúi minőségben ne mondjunk valótlant, bár természetesen erre is kiterjed. Magában foglalja a rágalmazást és becsületsértést is, a pletykálást és az alaptalan fecsegést, minden hazugságot és szándékos túlzást, valamint az igazság eltorzítását. Lehet hamisan tanúskodni azzal is, hogy meghallgatunk vagy tovább mondunk rosszindulatú, kósza híreket, hogy más kárára tréfálkozunk, hamis benyomást keltünk vagy valótlan állításokat nem helyesbítünk. Ez ellen a parancsolat ellen némaságunkkal éppúgy véthetünk, mint szavainkkal.
A lopás azt jelenti, hogy elveszünk vagy visszatartunk valakitől valamit, ami az övé, vagy ami megilletné. De ez ellen a parancsolat ellen nemcsak akkor vétünk, ha pénzt, vagy más tulajdont elsajátítunk. Ide tartozik az adóbevallás elmulasztása, a csempészés a vámnál, az, ha nem dolgozzuk le rendesen a munkaidőt. Lopás az is, ha talált tárgyat csak úgy, minden további nélkül megtartunk. Amit a világ “lógásnak”, “potyázásnak” nevez, azt Isten lopásnak minősíti. Ha valaki túldolgoztatja beosztottait vagy alacsonyabb fizetést ad nekik, mint ami megilletné őket, vét ez ellen a parancsolat ellen. Alighanem kevés olyan ember van közöttünk, akinek következetesen és lelkiismeretesen becsületes az élete minden területen.