Ameddig a Zsoltárok könyvét tüzetesebben nem olvastam, azt hittem, hogy a bibliai ember nem lázad, nem emeli fel szavát Isten ellen. Azután több zsoltárban, így ebben is, az őszinteséget és az emberiességet véltem felfedezni.
Megrendítő jelenete az Újszövetségnek, mikor legnagyobb, leghíresebb, leghitelesebb szereplői térdre esve imádkoznak MÁSOKÉRT!
Életért, egészségért, gyógyulásért, vigaszért, családért, nemzetért, egyházért, békességért, világért, jövendőért. Szabadságért, kiengesztelődésért.
„Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
mint Nap havat, amit magába olvaszt”
(József Attila)
A kálvinista Rómának gúnyolt, majd magyar Genfnek átkeresztelt Debrecenben legalább 18 évvel később ment végbe a reformáció, mint ahogy 1518-ban…
“Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek” (Jakab 4,3). Ha az élet dolgait kéred Isten dolgai helyett, akkor rosszul kérsz, azaz önmagad kívánsz érvényesülni. Minél inkább kívánod érvényesíteni önmagadat, annál kevésbé keresed Istent. “Keressetek és találtok.” Láss neki a munkának, csak ez az egy érdekeljen. Kerested-e már Istent valaha egész szívedből, vagy csak elernyedten kiáltottál fel hozzá egy lelki idegfájdalom állapotában? Keress, szedd össze magad és találsz.
A Bibliát olvasó emberben talán már megfogalmazódott az a megállapítás, hogy azok, akik igazán közel állhattak volna Jézushoz, és ismerhették volna Őt, és általa az Atyát, azok az emberek ezt az óriási nagy lehetőséget eljátszották. Olvasva a mai bibliai szakaszt bennem ez a fő gondolat fogalmazódott meg. Ehhez kapcsolódóan három dolgot szeretnék az olvasókkal megosztani.