A Szentlélek kitöltetésének napjára készülünk, amely az Egyház életében Pünkösd szent ünnepe, a Húsvétot követő hetedik vasárnap.
A titokzatos, misztikus Pentekoszté a Lélek ereje, igazsága, tisztasága, szeretete, békessége által valóságos erővé és áldássá tud lenni az Egyházban és a világban.
Általa kiáltjuk Abbá Atyánk, általa létezik a természet szépsége, általa kel életre a művészet valamennyi felbecsülhetetlen és felfoghatatlan értékű területe.
Ahogy Krisztus Urunknak, úgy a Szentléleknek is négy méltóság jelzője van, amely nélkül nincs igaz és tartalmas minőségű élet.
Erre gondolt és hivatkozott egy Afrikában élő tudós, aki Európa szellemi, erkölcsi, gazdasági hanyatlásának okát 3 pontban látja:
Az emmausi tanítványok az első férfi tanúi, Mária Magdolna után, a feltámadott Krisztus személyes megjelenésének. Hogy miért éppen ők, csak a Szentháromság Isten a megmondhatója. Mi legfeljebb a világ és az egyház (!) által jelentéktelen személyeknek tartott lelkek kitüntetését láthatjuk ebben, akik kegyelmi ajándékaikkal e rendkívüli, egyetlen-szerű alkalommal úgy sem tudták volna kiemelni ez üdvtörténeti eseménynek általuk sem ismert lényegi vonásait, de egyszerű hívőként azt nem is homályosították el! Az emmausi tanítványok egy percre sem takarják el az élő Krisztust, akit csak találkozásuk legvégén ismernek fel. S ekkor utólag szólnak saját különleges állapotukról, melynek változásait a Feltámadottal együtt járva tapasztalták. E változások szólnak: 1, a visszatartóztatott szemekről, 2, a gerjedező szívekről, 3, a bizonyosságra jutott életekről.
Több apostol is kapott új nevet Jézustól annak kifejezésére, hogy Ő valami újat adott nekik. Bertalant Nátánaelnek nevezte, azaz Isten ajándékának. Lévit pedig Máténak, Jehova ajándékának. Simon azt a nevet nyerte, hogy Kéfás vagy Péter. De tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus azért nevezte őt el így, metr sziklaszilárd lénye volt. Éppen ellenkezőleg! Természettől fogva Péter nem volt szilárd, hanem nagyon is megingatható és befolyásolható. Hamar fellelkesült, könnyen kimondta az igent, de amikor helyt kellett volna állnia, csődöt mondott. Készen volt a halálra is, de röviddel később megtagadta az Urat. – Jézus azért nevezte el őt kőszikla-embernek, mert azzá akarta tenni. S ez sikerült is.
Az emberi lélek legcsodálatosabb ismerője, az Úr Jézus Krisztus azt ajánlja nekünk – nagy apostola lelkén keresztül – hogy a rosszat jóval győzzük meg. Nem elég az ellenünk vétkezőknek hétszer megbocsátanunk. Még az sem elég, ha hetvenhétszer bocsátunk meg nekik.
Ennél is tovább kell mennünk: jóval kell őket meggyőznünk, megnyernünk. Ha éhezik ellenségünk, adjunk ennie. Ha szomjúhozik, adjunk innia. Ha valamiben szükséget lát, tőlünk telhetőleg pótoljuk azt. Így gyűjtünk eleven szenet fejére: így nyerjük meg nem a magunk, hanem az örökkévaló Isten számára.
Isten kőtáblára vésette a szülők iránti tisztelet nagy parancsolatát. Isten minden parancsolata valami mondhatatlanul drága ajándékát védelmezi velünk szemben, a mi számunkra. Alig van nagyobb ajándéka Istennek, mint az, amit szüleimben bírok s kevés olyan ajándéka van, amit annyira kell védelmeznie velem szemben, mint ezt. Isten úgy rendelte, hogy szüleinken keresztül vegyük magát az életet. Rájuk bízott minket és szívükbe oltotta az Ő gondviselő szeretetét. Az anyai szem vigyázott, óvott; az atyai gondosság táplált, fegyelmezett, mindkettőjüknek lelke nevelt, imádsága és áldozata éltetett.Mögöttük végtelenbe kígyózik és az Isten szívéig ér az az óriási életfolyam, amelynek egyik hulláma én vagyok.