Jó volt, mindennél jobb volt Jézussal lenni, fent a hegyen, és beletekinteni az örökkévalóság ígéretes, maradéktalan valóságába.
Lejövet a hegyről, a völgyben azonban újra szembesülni kellett az emberlét minden nyomorúságával: testi-lelki-idegi betegség, súlyos szenvedés, kiszolgáltatottság és tehetetlenség. Eljön az az időszak, amikor nem tudnak meggyógyítani bennünket. Döbbenetes az a pont, amikor a beteget már az orvosok is a „sorsára” bízzák.
Jézus megdicsőülése rámutat keresztyén hitünk és életünk lényegére: Ő a mennyei világ világosságát, ragyogását hozta el földi életünk homályába; az öröklét bizonyosságát, a valóságos jót, mert az Ő közelében „jó lenni”. Jézus Krisztus az Atya biztató, utat mutató, félelmeket tompító, megváltó szava hozzánk, halandó emberekhez. Ő megszólít minket, hogy legyen erőnk, reménységünk és örömünk a „hegyről” lemenni a „völgybe”, és ott csakis Őt látni, hirdetni.
Jézus küldetése nem a siker és a dicsőség. Jézus küldetésében benne van a kereszt és a szenvedés. A kereszt benne van Isten gondolatában. Jézusra tekintve nem öncélú szenvedésről, hanem megváltó szenvedésről van szó, olyan isteni szeretetről, amely nem emberi módon akar győzni, és amely nemcsak barátaiért (János 15,13), hanem ellenségeiért is meghal (Lukács 23,34).
John Wesley (1703. június 28. – 1791. március 2.) egy rendkívüli képességekkel megáldott angol igehirdető volt, aki ötven éven át tartó szolgálata alatt bejárta a Brit-szigeteket lóháton, gyalog, hajóval, megtéve mintegy 400.000 kilométert, elmondva 45.000 prédikációt. Nem volt olyan bányász, textilmunkás, rakodó, építőmunkás, cseléd-sorban tengődő, akikhez ne jutott volna el az evangélium vigasztaló szavával. Mondották, hogy az oxfordi Christ Church College egyik legfénylőbb csillaga volt tudása szerint. Puritán lelkiségű, nehéz sorban élő szüleinek azonban egy tiszta virágszál maradt 15 testvére koszorújába fonva.
Boldog az az ember, aki Jézusban meglátja a Krisztust, az Isten Fiát, a Megváltót, kiúttalan életének szabadítóját. Ezt a csodát Isten Lelke végzi el: meglátni terhelt és halandó életünk egyetlen megoldását, az Urat. Nem test és vér, vagyis nem emberi erőlködés, nem emberi rábeszélés, meggyőzés, ügyeskedés nyitja meg az ember értelmét és szívét az evangélium előtt, hanem Isten Lelke jelenti ki azt nekünk. Ez kegyelmi állapot (13–17).
Jézus Krisztus erre a kijelentésre, az Ő megváltó szeretetének felismerésére építi fel az egyházát. Vagyis az egyház tagjai Jézust Úrnak, Megváltónak tartják, és erre a megváltó szeretetre, mint biztos kősziklára építenek, amelyen sem bűn, sem betegség, sem halál, sem gonosz nem lehet úrrá. Egyedül Krisztus a kőszikla, egyedül Őt nem győzte le a bűn, a halál és a gonosz hatalma (18).
