Bethlen Gábor 1580-ban Marosillyén született. Édesapját 1592-ben elvesztette, édesanyjával költözött annak testvéréhez Lázár Andráshoz, a csík-gyergyó-háromszéki királybíróhoz. Ő elsősorban katonai nevelésre fogta, szellemi fejlődését egy lelkes prédikátorra bízta. Édesanyja halálát követően, 13 éves korában Báthori Zsigmond fejedelem udvarába került apródként.
Jézus így szólt: „Ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz”. A döntés tehát rajtad múlik. Neked kell megtenned ezt a lépést. Senki más nem teheti meg helyetted. Hívő szülők, ismerősök, tanítók vagy lelkipásztorok megmutathatják ugyan az utat, de csakis a te kezed húzhatja félre a reteszt, nyomhatja le a kilincset.
Szent Lukács evangélista a maga történészi, orvosi, mélylélektani tudásával egyedülálló módon írja le Szent Evangéliuma folytatásában életeket és világokat formáló igei valóságát, – az Apostolok Cselekedeti művének 28 fejezetében.
A cselekvő hős továbbra is a Megfeszített, Feltámadott, Mennybe ment Krisztus.
A történet folytatódik, azoknak a tanítványoknak az életében, akiket kiválasztott és apostollá tett Jézus.
Nekik adott az Úr Lélek által új parancsolatokat. Az Apostolok Cselekedete beszél tovább az Úrról és az Ő eszközeiről:
Az Apostolokról, a Szentlélekről, Máriáról, a Pünkösdről, az Egyházról, a Világáról, császárokról, gyógyulásokról, tengerekről és szigetekről, Kis-Ázsiáról és Európáról, Jeruzsálemről és Rómáról.
Gyakran elcsodálkozunk Isten irántunk való szeretetén és irgalmán, hogy képes lehajolni hozzánk, porszemnyi emberekhez. Meghallgatja imádságainkat, amelyeket legtöbb esetben csak végső elkeseredésünkben mondunk el, ha pedig imáink meghallgatásra kerülnek és Isten kiszabadít a reménytelennek tűnő mélységből, akkor igen ritkán tudunk a könyörgéshez hasonló buzgósággal hálát adni.
Ez a középponti jelentőségű szöveg, melyet Pál apostol hagyott ránk, a Nagypéntek előtti utolsó vacsora legrégebbi feljegyzése. Tömören jeleníti meg a búcsúzást, amely tulajdonképpen kezdete a Jézus áldozatára való emlékezésnek. Ennek jeleként törte meg Jézus a kenyeret – emlékeztetve a nagy galileai kenyérszaporításokra is, amelyekben igazak és nem igazak egyaránt részesültek; és azokra az alkalmakra, mikor Isten népe testvéri közösségbe gyűlt össze az asztalnál. Azoknak az időknek az előképe is felsejlik benne, mikor az Isten országa érinthető közelségbe kerül majd.