„Boldog az, aki Isten országának vendége. Jézus pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!
A kétlelkű ember Isten igazságát ismeri, de nem engedi életét az által kormányozni. Erről beszél Pál, amikor ezt írja: „Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.” (Róma 1,18), ahelyett, hogy annak engedelmeskednének.
Jézus Krisztus nem csekély követelményeket állít elénk, de nyomósan meg is indokolja ezeket. Mi tagadás, nagy szükségünk van ösztönzésre, ha arra gondolunk, hogy életünk tökéletes átadását kívánja tőlünk.
A szolgálat jutalma az Istentől kapott tisztesség, és nem feltétlenül az emberek tisztelete.
A szolgálat nem feladat vagy kötelesség, hanem egy lelki elhívásra adott válasz, melynek következménye a Krisztusba vetett hit hirdetése.
Válaszunkból adódik a küldetésünk.
Legyen szemünk észrevenni az alkalmat ma is, és merjünk bátran forgolódni.
Belépni azokba a helyzetekbe, amelyeket a bizonyságtételre kapunk.
Csak a hű lélek hiszi, hogy Isten irányítja körülményeit. Külső körülményeinket illetően sok szabadságot engedünk meg magunknak. Nem hisszük, hogy Isten ereje ott van mögöttük, bár mondjuk, hogy hisszük, mégis a történéseket úgy vesszük, mintha emberektől indulnának ki. Minden körülmény közepette hittel teljes csak az lehet, aki egyetlen hűséget ismer csak: az Ura iránti hűséget. Isten hirtelen változást enged meg körülményeinkben és akkor ébredünk rá, hogy hűtlenek lettünk hozzá, mert nem ismertük fel, hogy mindent Ő rendezett így.