Napi ige és dicséret (2023. december 2.)

Ez Isten emberének a bizakodása, amely szintén egy ígéret, mert amiről ő hittel meg van győződve, az egyezik Isten akaratával is. A prófétának le kellett mennie a szegénység és az éhség mélységeibe, de úgy léphetett lefelé, hogy a lába nem csúszott meg, mert az Úr erőt adott lépteinek. Máskor a küzdelem hegyeinek csúcsára kellett felkapaszkodnia; de fölmentében éppúgy nem félt, mint amikor útja lefelé vezetett, mert az Úr erőt adott neki. Isten volt az ereje. Gondol erre: maga a Mindenható Isten a mi erőnk.

Continue Reading →

„Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére” (Ézsaiás próféta Könyve 2:3)

Ott, abban a szépséges folyam-közi kertben réges-régen, amikor „minden egész eltörött”, szólott vala az Úr Isten, – egészen nyilvánvalóvá lett, – hogy az ember számára egyetlen jó út létezik, az Ő igazságának, szeretetének, békességének útja. Isten Országának e földön történő élet szentségben történő megélése.

Kain arca helyett Ábel arcokat akar látni
Sára arca helyett Hágár arcokat akar látni
Ruben arca helyett József arcokat akar látni
Az ősatyák és ősanyák arcai mögött Isten lát egy másik arcot is, a Szent Urunk és a Szent Lélek arcait Karácsony és Pünkösd adventje kezdetén.
A megvetett arc
Az elrejtett arc
Az alvó arc
Az elváltozott arc
A fel nem ismert arc
A Karácsony-Nagypéntek-Húsvét-Pünkösd misztériumának titkait hordozza

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. december 1.)

Amint a félig megvilágított koncertteremben Beethoven egyik hangversenyét hallgattam, elgondolkoztam azon, hogy ezt a gyönyörű zenét a zenekar egyéni tagjainak képessége, tanulása és gyakorlása teremti meg. Ez a csodálatos zene a gyülekezetet is ábrázolja. Pál apostol a Korinthusbeliekhez írt első levele 12. részében azt írja, hogy ugyanazon Lélek adja a különböző tehetségeket. Mindegyiket azonban a közös hit építésére, a harmonikus közösség felépítésére kell használni.

Continue Reading →

ADVENTI PRÉDIKÁCIÓ

Az adventi időszaknak kettős várakozása van: l. a karácsonyra készülés, és 2. a Krisztus visszajövetelére készülés, hiszen maga az advent szó eljövetelt, a mi értelmezésünkben Krisztus második eljövetelét, vagyis visszajövetelét jelenti. Mi szüntelenül a Krisztus visszavárásában élünk, de ez egy meghatározatlan időpontban bekövetkező eseményre történő várakozás. A karácsonyra való várás viszont meghatározott időpontra való várakozás. A karácsony ugyan egyszeri eseménye a világtörténelemnek, ám mi évről-évre csupán emlékezünk az első karácsonyra, mivel az annyira döntő esemény volt.

Continue Reading →