Nemrég egy gyermekkórházban való látogatásom alkalmával láttam valamit, ami mosolyra derített. Egy kicsiny leányka az anyja karjaiban feküdt. Ébren volt, gőgicsélt, kacagott, de az édesanyja mélyen aludt. Talán az egész éjszakát is a kórházban töltötte, és a virrasztás és a kórház melege miatt elaludt. Ez egyáltalán nem válik szégyenére, gondoltam, amint mosolyogva haladtam el mellettük. Még a legáldozatosabb szülő is elaludhat.
Azt mondja „alól valók” vagyunk, alulról valók; – szinte az hallik át, hogy „alávalók”… Jézus megállapítja a szintbeli különbséget, ami föld és ég között van, ami a mi földi világunk és a mennyek országa között van, ami közöttünk és az Élő Isten között van.
A forrás mit sem tud azokról a helyekről, amelyeken a folyó átmegy. Jézus azt mondja: ha mi vettünk az Ő teljességéből, bármilyen szűk mederben folyik is az életünk látszólag, mégis folyamok áradnak belőlünk, amelyek áldást árasztanak szét, egészen a föld legvégső határáig. Nem nekünk kell törődnünk a kiáradással – „az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (János 6,29). Isten ritkán engedi meg egy léleknek, hogy meglássa, mekkora áldás az élete.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Jézus Krisztus evangéliuma nem a természeti ember vallása. Nem úgy van, hogy csak jóindulat és józan ész kell a Jézus Krisztus tanításának elfogadásához. Nem, ahhoz minőségi változásnak kell történnie az ember életében. Isten Lelkének dolgait a nem lelki ember bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes azokat, mert azokat csak lelki módon lehet megítélni, tanítja az apostoli levél (1Kor. 2,14). Gondoljunk csak a Hegyi Beszéd nagy nyitányára, a boldogságról szóló tanítására. Jézus azokat tartja boldogoknak, akiket mi szerencsétleneknek szoktunk mondani: a szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az üldözötteket.
A Lélek által megszentelt intellektus hívő bizonyságtétel, mely életünk pecsétje.
A bizonyságtétel tüze, a hivatástudat lángolása, a haza népének szeretete mindenek fölött, ami hitelt és veretet ad a szónak, az Ige igéző hatalmával.
Különösen abban az időben, amikor már nagyon gyűltek a vészterhes fekete fellegek anyaszentegyházunk és népünk egén.
Éppen ekkor kell igazán a pásztor, lelki-szellemi irányítónk, amikor megsemmisítésünkre tör egy Birodalom.
Egy tatáron már túl voltunk, de Oszmán hadai csak ez után következtek.
Kapisztráni Szent János igehirdetései olyan tömegeket mozgatnak szerte Itáliában, hogy „lassan a szabad ég alatt sem férnek el”.
Biblikus igehirdetése egyben lelki gondozás is volt, szíven találta őket, mint az első pünkösdkor Péter beszéde.
A papság tükre c. rövid dolgozata olyan erejű munka, melylelkész diploma ünnepség fénypontja lenne ma is, ha használnák!