Ott a Golgotán semmi sincs abból a megdöbbent csendből, ami egy kivégzés alkalmával a vesztőhelyen akaratlanul is lenni szokott, hanem valami démoni lárma, kiabálás, szidalom, gúnykacaj, ami éppen ebben az órában, amikor a világ megváltása történik, íjesztően szörnyűséges! A mai igénkből és a többi evangélium tudósításaiból tudjuk, hogy az arra menő emberek, látva a keresztet és fölötte a vádiratot, mély megvetéssel hajbókoltak, mondván:
„Tűzzel kivert száján a régi szó, a visszahívó föld zenéje égett,
Ó, idegenül hallgatók, hogyan érthették volna ezt a lázbeszédet?”
(Áprily Lajos)
Magyar Testvéreim!
Nagycsütörtök, Nagypéntek, Húsvét titkát, misztériumát, kegyelmét ünnepeljük.
A megváltás áldása fölött örvendezünk, harangozunk, reménykedünk.
E három szent napon nem az emberek tettek valamit, hanem ezt egyedül Isten tette.
Ő az emberekhez vezető utat járta végtelen szeretetben.
Megítélte azt ami emberi, és kegyelmet ajándékozott érdemeinken felül.
Boldog Özséb Plébánia (Kézdivásárhely) – „Csodálatos, ahogy énekeltek, párja nincs a világon”, – írta valaki
Amikor Jézus eljött, nagyon jól tudta, hogy milyen sors vár rá. Tudta, hogy az Írások róla tesznek bizonyságot, és hogy ő a rég várt Messiás, akiben az Írások ígéretei és jövendölései végre valóra válnak. Ez különösképp igaz szenvedésére. Krisztus akkor érkezett el szolgálatának fordulópontjához, amikor Cézárea Filippiben – közvetlenül azután, hogy Simon Péter vallást tett róla, hogy ő a Krisztus – elkezdte tanítani tanítványait arra, hogy „az Emberfiának sokat kell szenvednie”.
A szőlővessző igen könnyen juthat veszedelemre, a megszáradás útjára. Nem kell mást tenni, csak le kell vágni a tőkéről. Amikor levágatott, még pár percig zöld, ezután fonnyad, majd nemsokára teljesen elszárad. Az ember Jézus nélkül a kárhozat útján van. Aki nem a tőkéből táplálkozik, az a kárhozat útján van. Nézzük meg ezt az igazságot a Krisztustól elszakadt tanítványnak, Júdásnak az életében. Hogyan lépett rá erre az útra?
Egy vagy két alkalommal Krisztus egész közvetlenül kijelentette, hogy bűntelen. Amikor egy nőt házasságtörésen kaptak és Jézus elé vonszolták, Jézus ezt a kínos utasítást adta az asszony vádlóinak: „A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” Erre egymás után eloldalogtak. Egy kicsit később, ugyanebben a részben feljegyzésre került Jézus egy másik kihívó kérdése is, amely ezúttal önmagára vonatkozott: „Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?” (János 8,46). Senki sem válaszolt. Amikor ő vádolta őket, mind elillantak.
