Napi ige és dicséret (2021. január 9.)

Nátánaelt az a nagy meglepetés érte, hogy az a Jézus, akivel most találkozott először, a lelke legtitkosabb rejtekéig ismeri őt. Azok a fügefa lombsátora alatt vágyakozó imádságban eltöltött órák, amelyekről, azt hitte, senki sem tud, Jézus előtt nyílt titkok voltak. Számon tart Ő minden tiszta, mély sóvárgást, hiszen öntudatlanul is feléje irányul az! És régi ismerősként fogadja a „hamisság” nélkül való lelket!Nátánael ajkán erre a meglepetésre kibuggyant a vallomás: fölismerte Jézusban az Isten küldte felkent Királyt. Talán nehéz leckében kell még megtanulnia, hogy Jézus másfajta Király, mint amilyennek ő most képzeli. De abban soha nem kell csalódnia, hogy Jézus valóban a sóvárogva várt és keresett Király. Aki nyitott könyvként úgy ismeri az emberi szívet, mint Ő, az a mi óhajtott Urunk!

Continue Reading →

„… arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon …” /Szent János apostol evangéliuma 15:16/b/

Grosics Gyula a legendás Aranycsapat kapusa, a valaha volt legtöbb zsenit felvonultató csoda és álom, remény és öröm, büszkeség és boldogság mondotta élete végén egy interjúban: „A szegény kis dorogi fiúnak egyetlen kitörési lehetőség mutatkozott a pusztító második háború után Budapest romjain. Vagy pap leszek, vagy sportoló.
Drága édesanyám örömére úgy lettem pap, hogy legalább mindig feketében jártam, így lettem Fekete Párduc a háló előtt, melyet őriztem az idegenek góljától.
Tudjátok milyen érzés, mikor 100.000 román vagy angol szurkoló a 11 magyar vesztét akarja a pályán? Imádkoztam, mikor az ellenfél rohamozott, és imádkoztam, mikor Öcsiék rohamozták az ellenfél kapuját. MINDIG IMÁDKOZTAM!
Megértettem szeminárium nélkül is, hogy Krisztus Urunk veszte az emberiség egészének üdvösségét szolgálta.
Bármit adna a világ, Isten nélkül semmi sem kellene.”

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 7.)

A legnagyobb jótéteményt hirdeti Keresztelő János. Neki, aki előtt sok bűnbánó ember feltárta a lelkét őszinte vallomásokban, volt alkalma látni: milyen óriási teher a bűn az emberek vállán! De most küldött Isten valakit, aki ezt a roskasztó terhet elveszi a világról. Ha ennek az lesz is az ára, hogy Ő maga áldozati báránnyá válik, „elveszi a világ bűneit”! Nem hangzott ennél soha jobb örömhír e világon! (29.)Isten ajándékából bírta Keresztelő János ezt a bizonyosságot. „Én nem ismertem őt” – őszintén így vallja ő maga is. De lelki szemei előtt megjelent az Isten-adta jel és attól eloszlottak kétségei. Hogy is tudhatná bárki, hogy Krisztus megoldja az Istennel való végzetes perünknek, a bűnnek a kérdését, ha nem Isten maga biztosítaná őt erről? Hadd láthassam én is a Lélek nyilvánvaló jelét Őrajta!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 8.)

Alig ismerkedett meg Jézussal András, máris siet hírül adni testvérbátyjának: „Megtaláltuk a Messiást!” Még maga sem tudhatta: milyen nagy dolgot mond ezzel. Még sokat kell tanulnia Jézus iskolájában, míg igazán megértette: kicsoda Ő. De már az első ismertség benyomásait sem tudta önző módon megtartani magának. Jézus követésében már a kezdet is oly nagy öröm, hogy azt meg kell valakivel osztania!Amikor aztán „Jézushoz vezeti” testvérét, az maga is mindjárt az első pillanatban rabul esik Jézusnak. Mert akármilyen keveset értett is meg az első találkozásban, azt látnia kellett, hogy Urára talált, aki belenyúl az életébe és új irányt szab annak.Annyira más emberré kell lennie, hogy új nevet is kap hozzá!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2021. január 6.)

Szemügyre veszem a Keresztelő Jánoshoz elment tudakozódó küldöttség tagjait. Tele vannak kérdésekkel, de mennyire meglátszik rajtuk: nem személyes ügyük nekik az, hogy mit is akar ez a pusztai próféta. Csak „hivatalosan” járnak el kérdezősködésükben. Kénytelenek valamilyen véleményt alkotni róla, mert egészen hallatlanná mégsem tehetik szavát, de a szívükre igazán nem veszik azt!Figyelem Keresztelő János magaviseletét az iránta felébredt érdeklődéssel szemben. Eszébe sem jut magát valamilyen kiváló és nagy embernek feltüntetni. Nem ő fontos, hanem aki majd utána jön! Ő maga nem más, mint „kiáltó szó”, amely az utat egyengeti, a fogadtatást előkészíti. Nem maga akar az emberek figyelmének a középpontjában állani. Őneki elég az, hogy olyan dicsőséges Úrnak a szolgálatában állhat!És látom a háttérben Krisztust, akinek Keresztelő János előfutára volt. Talán meg sincs még említve itt, de máris az Ő közelgetése igazgat mindent. Az Ő jövendő ellenfelei azok, akik már jöttének előszele elől is begombolkoznak. És az Ő dicsősége előtt alázkodik meg hirnöke, a próféták legnagyobbika is. Mindig ez a kétféle fogadtatás várja: vagy hűvös elzárkózás, vagy alázatos meghajlás!

Continue Reading →