DEBRECEN MÁRCIUSA 1848-BAN

l847 november eleje óta ülésezett az országgyűlés Pozsonyban. Mi már tudjuk, hogy ez volt az utolsó rendi országgyűlés és egyben az utolsó reformországgyűlés. A kortársak csupán azt tudták, hogy fontos országgyűlésről van szó, amely az évszázados alkotmányos berendezkedés alapján működött és, hogy fontos reformokat akart az ellenzék elérni. A konzervatívok és az ellenzék erőviszonyai azonban meglehetősen kiegyenlítettek voltak, s a reformok elfogadása bizonytalannak mutatkozott. Debrecen szabad királyi várost, az országgyűlés előtt lévő egyik napirendi pont, a városok jogállásának rendezéséről szóló különösen foglalkoztatta.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2025. március 14.)

Amikor az asszony elindult üres vedrével a kúthoz, nem tudta, hogy Jézussal, az Isten Fiával fog találkozni. De Jézus tudta. Jézus látta azt is, amikor ez az asszony elindult üres vedrével. Jézus tudta, hogy találkozni fognak. Jézus látott téged is, amikor elindultál hazulról ma reggel. Talán üres vederrel, üres szívvel, talán szomjas lélekkel, bánattal, vagy talán éppen örömmel, hálaadással a szívedben. Életünk találkozásait nem tudjuk előre; ezek Isten naptárában vannak feljegyezve. Boldog találkozás volt akkor, amikor megismerted életed társát. Aznap reggel még nem tudtad, de Isten tudta, Isten rendezte ezt a találkozást. Ilyen boldog találkozás volt az is, amikor először szoríthattad magadhoz gyermekedet. 

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2025. március 13.)

Néhány éve, egy télen az egyik szobanövényünk elpusztult. Kitettük az elszáradt növényt a garázsba azzal a szándékkal, hogy majd később kidobjuk. Egy tavaszi napon azt vettük észre, hogy a halottnak hitt növény néhány szép, zöld levelet hajtott. Élt! Amíg a hideg garázsban telelt, nagyon kevés fényt kapott és semmi vizet. Ez a látszólag barátságtalan környezet pont azokat a körülményeket biztosította számára, amire szüksége volt, hogy újjáéledhessen. Mi már rég lemondtunk róla. 

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2025. március 11.)

Amíg a földi életben járunk, vagyunk, anyagiakra is szükségünk van; mindennapi kenyérre, ruhára, lakásra. A céljaink megvalósításához különböző dolgokra, eszközökre, munkánk nyomán várható eredményre, keresetre… Éppen ezért, bármi elvész, ami életünk szükséges tartozéka, bizony sok problémát okoz. Amint mondani szokták: sokszor még egy gombostű is hiányzik. Mennyivel inkább a vonaton hagyott meleg kabát, az üzletben hagyott táska, vagy az úton elveszett pénztárca, igazolvány…

Continue Reading →