– Mindenek előtt Isten mindenek fölöttiségét semmibe vevő, saját testvére fölöttiségét hamisan legnagyobbra értékelő lelki egyensúlyvesztése és torzulása tűnik elő. Ő a „nyereség” az Ábel-testvéri szelíd „lehelet”-tel szemben. Pedig „Isten előtt senki sem gondolhat magáról oly keveset, hog az sok ne lenne” (Kálvin). Testvérével szemben pedig a kóros jelentőség-tulajdonítás és erőfölény fitogtatás már igazán szeretetlenség és lelki szegénység áruló jele.
„Növénytanóra kezdődött, Kovách Demjén tanár úr szokása szerint percnyi pontossággal lépett a katedrára.
Levette a térkép tartóból a térképet, felakasztotta helyére, nem nyitotta ki az osztály könyvet, némán nézett maga elé.
Soha nem látta az 54 magyar fiú még ilyen állapotban.
Szikár alakja egészen megtört volt a ciszterci pap-tanárnak.
Kint megszólaltak a harangok, aztán megállt a térkép előtt, kicsit oldalt, hogy láthassa az egész osztály.
Leírhatatlan lágy arckifejezéssel nézte, aztán ősz feje mellére hanyatlott, a csend még jobban erősítette a harangok végtelen zúgását.
„ELVÉGEZTETETT”, – sóhajtotta:
Nem bírtuk tovább: padra borulva zokogtuk NAGYMAGYARORSZÁG keresztre feszítését”
(Padányi Viktor)
