Van a Szentírásban egy mélyértelmű jelenet. az apostolok egész éjjel halásznak, fáradtságos munkával dolgoznak a csónakban, de mit sem fognak… Nem fognak, mert az Úr nincs köztük! Mennyire vonatkozik a Szentírás jelenete a mi életünkre is: Krisztus nélkül sötét éj, vihar, munka s eredménytelenség az élet; Krisztussal boldogság, szelíd nyugalom.
Semmi sem elviselhetetlenebb az Úr Jézusnak, mint a lagymatagság. Inkább legyen valaki hideg, mint langymeleg! Vajon miért? Mert a lagymatagságban hamisság van és Jézus előtt minden utálatos, ami nem őszinte, nem világos. Ez ellentmond lényének, mert Ő maga az igazság. A hideg emberből könnyebben lehet még forró, mint a langymelegből, aki önmagát csapja be. A Megváltó égő szívű embereket keres, akik égnek a buzgóságtól és szeretettől.
Jónás próféta könyve a legköltőibb, s a költőket leginkább megihlető formában hirdeti meg a legmegfoghatóbb és legmegragadóbb igei-teológiai életigazságok kikerülhetetlenségét, feltétlen érvényét.
– Az Isten-ítélet igei üzenetének prófétája sosem maga vállalkozik küldetésére, mely halálos kockázattal jár. Egy próféta sem stréber. Mindig Isten küldi: „Kelj fel, menj Ninivébe…” – És Isten nem zsarnok – ki lehet kerülni, de örök végérvényes Úr, akit megkerülve nem lehet akaratában meghiúsítani. – Jónás Tarsisba fut az Úr elől.
Ez az ifjú visszariadt attól a gondolattól, hogy mindenről le kell mondania, ha Krisztust akarja követni. Ma is nagyon sok fiatal úgy gondolja, hogy Krisztus követése csupa lemondás. Le kell mondani mindarról, ami olyan szép ebben az életben. A fiatal emberek élvezni akarják az életet, a vallásos élet – úgy gondolják – csupa tilalomfa, parancs, szabály közé van szorítva. Mindig beleütközik abba, hogy nem szabad, tilos. Sorompók zárják el az oly kívánatos utakat, – a hívő ifjak nem udvarolhatnak, tilos táncolni, hát mit szabad akkor? Mindig csak imádkozni, mindig csak komor ábrázattal járni, besavanyodni idő előtt?
Különös ez az Ige. Egy istenfélő emberről szól, akiről a Biblia egyébként dicsérettel szól az Isten dolgaiban tanúsított buzgóságáért.
Ez a férfi azonban, minden jámborsága mellett, abban nagyon modernül gondolkodott, hogy szigorúan különbséget tett a vallás dolgai – melyekkel az ember Istenhez fordul – és a földi dolgok között, amelyek esetében földi helyeken keres segítséget.
A betegségek, különösen a testi betegségek, a földi dolgokhoz tartoznak; okaik és gyógyszereik is földiek. A betegségek tehát az orvosra tartoznak, nem Istenre. Ez egészen észszerű elgondolás, és talán egészen vallásos is. Azonban téves.