Krisztus Urunk hűséges tanítványai egy csöndes órán letelepedtek Boldogasszony lábaihoz, és szelíd szavakkal kérték:
„Beszélj nekünk Szent Fiadról, mesélj Jézusról, taníts bennünket,hogy növekedjen a hitünk. Ahogy mondottad nekünk először Kánában: »Bármit mond nektek, tegyétek meg«.
Senki nem tud annyit Fiadról, mint Te. Mi mindnyájan szívünkben hordozzuk, de Te szíved alatt is hordoztad Galileában az Angyali Üdvözletet, Magnificattal válaszoltál reá.
Kedves és boldog vagy ég és föld előtt, nagyon szerethet Isten, hogy a legdrágábbat bízta Reád!
Olyan különös volt elhívásunk, amit nehezen értünk ma is. Miért éppen minket?, egyszerű halászokat, egy vámszedőt, egy Róma ellen lázadó zelotát szólított meg?”
A 45. zsoltár szerzője szintén dicséri királyát, szíve, ajka “fölbuzdul szép beszédre” (2). Öröm-hozsannát zeng feléje, ugyanis Ő olyan király, aki szereti az igazságot és gyűlöli a gonoszságot, akinek nemcsak hatalma van, státusza, hanem erkölcsi érzéke is, aki különbséget tud tenni jó és gonosz, értelmes és értelmetlen dolgok között.