Júdás két dolgot mond azokról, akik a gyülekezetet támadják. Bírálnak mindent, amit nem értenek.Mindent, amit még nem tapasztaltak meg, értéktelennek tekintenek. Életükben nincs hely a lelki dolgok számára. Ez érthető is, mert a „lelki dolgok lelkiképpen ítéltetnek meg” (1Kor 2,14). Nincs lelki ítélőképességük és ezért vakok és megvetnek mindent, ami lelki.
A keresztyén élet családi ügy, amelyben a gyermekeknek közösségük van egymással és Atyjukkal. Egy pillanatra se gondoljuk azonban, hogy ezzel vége is van felelősségünknek! A keresztyén közösség nem önző emberek öntetszelgő társasága; minden őszinte keresztyént mélyen érinti a többi ember sorsa. Keresztyén hivatásának része, hogy minden lehetséges módon szolgálja embertársait.
Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak.
Háborúban a pénzt a gazdagok adják, a kormányok a fegyvereket, a nép a fiait.
Aztán a gazdagok visszaveszik pénzüket, a kormányok a fegyvereket, míg a nép csak siratja a fiait.
A keresztény tanítást pecsételi a keresztény élet.
Egy angol misszionáriusnak azt mondotta Indiában egy őslakos:
„A KÖNYVEI JOBBAK, MINT AZ ÉLETE, EZÉRT A KÖNYVEINEK SEM HISZÜNK”
E rész címe ez is lehetne: István védőbeszéde. De tulajdonképpen nem is védőbeszéd ez. A védőbeszédek nem olyanok, mint amilyen Istváné. Aki védekezik, igyekszik vádolóinak és bíráinak hangulatát a maga javára fordítani, jóakaratukat megnyerni. István pedig szabályszerű vádbeszédet mond pont azok ellen, akik őt elfogták és kihallgatják.