„Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Szent Lukács ev. 3:22)

Mit adott Isten a világnak?, – kérdezhetjük. Jézust adta, hogy általa megszentelje a világot, megmentse a világot, megőrizze a világot.
Ez az egzisztenciális és globális teljesség csak Istenben érhető el. Ehhez ugyanis múlhatatlanul szükség van a hitre, mint rendíthetetlen ősbizalomra, a reménységre, amely a legvégzetesebb reménytelenség közepette is képes reménykedni, és a szeretetre, amely legalább a legnagyobb szükség idején képes lemondani minden partikuláris, egyéni vagy közösségi egocentrizmusról, hogy dönteni tudjon a kozmológiai egyensúly mellett, az emberiség továbbélése érdekében.
Bolygónk globális krízise más és más módon, de minden egyes életben megjelenik az éhezéstől kezdve a bizonytalanságérzésen át az elhordozhatatlan felelősség tudatáig.
Ki vonhatná kétségbe az ószövetségi Ige igazságát: „Ha nem hisztek, nem maradtok meg” (Ézsaiás 7:9)

Continue Reading →