Volt egy professzorom, a neveléstudományok híres tanára volt. Két mankós bottal járt, nehezen mozdította előre nehéz testét. De mindig mosolygott. Azt mondták róla: Egy ember, akinek előbb látni a mosolyát, mint a mankóját. Mert szívből szerette az Istent, Fiában, Jézus Krisztusban. És ez a szeretet ragyogott az arcán. Az a két mankó lett a javára.