Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy Biblia-ismeretet nem szerezhet ma már senki sem úgy, hogy nekikezd a Biblia olvasásának és elolvassa az elejétől a végéig. Természetesen olvashat valaki százezer kötetet a teológiából, mégsem lesz megvilágosodott és hívő ember, mert a Biblia nem regény, hanem rádió. Nem lehet egyszer és mindenkorra végigolvasni és ezt mondani – „én már tudom, hogy mi van a Bibliában”. Ahogyan a rádiómat nem tarthatom zárva, azért mert azt mondom, tegnap meghallgattam, hogy mi van benne.
Isten országában akkor lehet áldott munkát végezni, ha ott van a munka mellett a Szentlélek bizonyságtétele. E nélkül hiábavaló az igehirdetés, hiábavaló a szolgálat, hiábavaló minden igyekezet. Mielőtt Jézus eltávozott volna a tanítványaitól, azért mondja meg nekik nyíltan, hogy ne aggodalmaskodjanak és ne féljenek, mert eljön a Lélek, és ez a Lélek bizonyságot tesz arról a munkáról, amelyet végzett.
Az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű éneket a reformáció Marseillaise-ének nevezik. Mi is így énekeljük. A magyar kálvinizmus zászló-éneke azonban a 90. zsoltár. Megkülönböztetett becsben állott az Ótestamentumban is. Ezt bizonyítja, hogy Mózesnek, az Isten emberének tulajdonították, főképpen azért, mert eszmei és hangulati hátterét Mózes első könyvének három első fejezete adja: a teremtés, a bűnbeesés, és az elindulás a váltság felé. Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: milyen Isten az, akiben bízunk, és nézzük meg ennek az Istennek hatalmát, szentségét és szeretetét. Hatalmát a múlandó világgal szemben, szentséges igazságát a bűnnel szemben, és atyai szeretetét megváltott gyermekei iránt.
A Biblia ismeri a szolgaság, rabság, megkötözöttség lelki és fizikai valóságát.
Az Ószövetség 4 igehelye, az Újszövetség 14 igehelye tanít az emberi élet eme nyomorult mélységeiről.
„A gazdag uralkodik a szegényeken, és az adós szolgája a kölcsönadónak”
(Példabeszédek könyve 22:7)
„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”
(Szt. János ev. 8:36)