Napi ige és dicséret (2025. szeptember 20.)

A kereszténység egyházellenes csírát rejt magában; mert túlságosan is kézenfekvő, hogy az Istennel szembeni elvárásainkat pusztán a kereszténységünkre és a vallásosságunkra akarjuk alapozni, ezzel azonban teljességgel félreértjük és eltorzítjuk a kereszténység lényegét. A kereszténységnek azonban mégis szüksége van az egyházra; ez az ellentmondás. És ebben áll az a hatalmas felelősség, amelyet az egyháznak viselnie kell.

Continue Reading →

„Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényeket és parancsolatokat” (Mózes II. könyve 24:12)

‡ A Debreceni Református Kollégium, majd a Budapesti Theologia egykori nagyreményű csillaga mindenben beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A szilágysági kedves Tasnád szőlő dombjai közül magas hegyekre hívta fel Áldott Urunk.
Szerette a teremtett világ ezerarcú biológia csodáját, növény és állatvilágát, négy évet elvégzett theológusként pedig az emberi közösséget is.
Az ezeréves Millennium lehetőséget biztosított a „világ végére” való kijutásban, hol akkor már Pápua-Új-Guinea középen egy vonallal ketté lett osztva a német-brit gyarmatbirodalmak között. Hermann Ottó bízott hazai egyetemeken szerzett elmélyült tudásában, elhívatottságában, nyelvtudásában.
Kinti hat éve alatt kutatott még Szingapúrban, Jáván, Ausztráliában. hazafelé jövet pedig Ceylonban, Indiában, Ománban és Egyiptomban.
A Néprajzi Múzeum Óceániai Gyűjteményéhez 5600 db. néprajzi tárggyal járult hozzá. 250 állatfaj és 17 állat nem őrzi Bíró Lajos nevét.
Botanikai gyűjteménye 130 új fajt és 14 új alnemet tartalmaz.

Continue Reading →