Egyetlen mentőeszköz áll mindenki rendelkezésére: a hit. Mindnyájan Isten előtt állnak, egyformán bűnösök és egyformán elveszettek. Az emberek különbséget tesznek a rendesek és haszontalanok, a tisztességesek és elzüllöttek, erkölcsösek és romlottak között. De Isten előtt nincs különbség: mindnyájan vétkeztek. Nincs aki jót cselekedjék, nincs egy igaz sem. Mindnyájan elhajlottak, alkalmatlanná lettek. És mindenki ingyen és kegyelemből igazul meg, csakis hit által. Egy az életük alapja, tartalma és egyetlen az életcéljuk, egy a reménységük a jövőre nézve. Egy Isten van fölöttük, aki őket eszközként használja és a Szentlélek által bennük lakik. Így kiegyenlítődnek, eltűnnek és háttérbe szorulnak a különbözőségek a nagy egység előtt, amely áthidalja az ellentéteket. Mindannak, ami szét akar választani, el kell tűnnie.
Nikodémus nyilván a Jézusból áradó igei erőhatások vétele nyomán vonzódik e „tiltott személyiséghez”, nem csak most, hanem annak temetése napján is. Arimáthiai Józseffel együtt, kockáztatva Érte a maga egész evilági egzisztenciáját. A Jézustól vett hatás tehát szíven ütő, mély és felejthetetlen. De ebben a helyzetében korántsem teljes és döntő! S e felemásság életveszélyes, mert elsősorban itt: a bizonytalanság – a pokol. Ezért akarja a pokoli Gondolkodó – a pozitívumok ellenére és azokkal együtt – nem megváltoztatni, hanem helyben hagyni, leblokkolni, sőt a maga részéről megáldani és áldottnak jelenteni ki ezt a helyzetet. – És épp ezért akarja Jézus már az első alkalommal gyökeresen megváltoztatva örök teljességre juttatni azt.