Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!
Isten minden ajándékozás örök forrása.
Az ünnepek nemcsak azt jelentik, hogy mi megtiszteljük Őt hódolatunkkal, imádatunkkal, kegyességünkkel, hanem azt is, hogy Ő előbb és hatalmasabban már megajándékozott bennünket.
Régen kiürültek volna a templomok,ha nem kaptunk volna minden egyes alkalommal valamit Tőle.
Karácsonykor Krisztus Urunknak áldott születését.
Nagypénteken Krisztus Urunknak megváltó halálát.
Húsvétkor Krisztus Urunknak dicsőséges feltámadását.
Pünkösdkor Krisztus Urunk Szent Lelkének kitöltetését.
Bibliából megajándékoz bennünket Isten Sámson ereje, Dávid király zsoltárossága, Salamon király bölcsessége által.
Dicsőséges történelmünkből megajándékoz bennünket Isten Botond ereje, Lehel hősiessége, Mátyás király kegyessége által.
A szív olyan lakóház, amelyben sok minden lakozhatik. Nem mellékes dolog, hogy kik és mik a mi szívünk lakói, és kik és mik azok, amik a mi szívünkben uralkodnak.
Igénk első lakónak említi: a békességet. Valóban nagyon kedves lakó ez. Az Istennel és emberekkel megbékélt szív nagyon gazdag és áldott szív. Jézus búcsú-beszédeiben újra meg újra elmondotta: Békességet adok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom, mint ahogyan a világ adja. A békesség nem csupán egyszerű lakó, hanem uralkodóvá kell, hogy váljon a szívünkben. Nem állíthatjuk őt félre.
Jézus a Hegyi beszédben bizonyos feltételekhez kötötte ígéreteit. Gondolkozzunk csak el egy kicsit: mindenképpen abszurd lenne az az elképzelés, ha a „Kérjetek és adatik néktek” ígéretéhez semmilyen megkötés nem fűződne, ha a „Zörgessetek és megnyittatik néktek” olyan lenne, mint egy „Szézám, nyílj ki!” varázsige, amelyre minden zárt ajtó megnyílik; s hogy az ima varázspálcájának érintésére minden kívánság teljesülne, minden álom valóra válna. Ez egyszerűen nevetséges. Eszerint az imádság nem más, mint varázslás, az imádkozó ember pedig varázsló, akárcsak Aladdin.
Zákeus kis termetű, de nagyratörő emberkeként nem válogatott a magas polcra kerülés eszközeiben, azok lehettek válogatások nélkül diplomatikusak, embertelenek és pokoliak is. Egy volt a fontos Jézust megelőző, Nélküle sőt Ellene folytatott karrierjében: hogy őt a kis embert nagynak lássák, akik elnéztek felette figyelmesen – sorsukat féltve – rátekintsenek, akik semmibe akarták venni, mindennek tartsák. Kisebbrendűségi érzéséből fakadó nagyot akarása egy percig sem hagyott nyugtot neki. „Te vagy a kicsi!” – mondták már gyermekkori játszótársai – „Én vagyok a nagy!” – harsogta saját karrier-neurózisa!