Beszéljünk azért ennek az évnek a végén minden elmúlt hétről és minden elmúlt óráról. Addig vigyük imába ezt az igét, amíg nincs már olyan óra, amelyről ne mondanánk, hogy Ő „mindent helyesen cselekedett”. Éppen azokat a napokat, amelyek nehezek voltak számunkra – amelyek meggyötörtek és félelemmel töltöttek el, és amelyek a keserűség érzését hagyták maguk után -, ne hagyjuk addig magunk mögött, amíg ezekről is hálával és alázattal el nem ismerjük, hogy Ő „mindent helyesen cselekedett”. Nem felejtenünk kellene, hanem legyőznünk őket! Ez a hála által történik. Nem a múlt megoldatlan rejtélyeit kellene megoldanunk és beleesnünk a gyötrő tépelődésbe, hanem hagynunk kellene azt, ami érthetetlen, és békésen visszaadnunk Isten kezébe. Ez az alázat által történik; Ő „mindent helyesen cselekedett”. De még visszamarad a legborzasztóbb tüske: én vétkem, én vétkem…