Isten embereinek meg van a képessége, hogy belenézve az eljövendő idő történelmet hozó sodrásába, féltő szeretettel intenek, óvnak és szeretnek, – őrállóként felelősséget viselve a reá bízottakra.
Ez a levél újszövetségi olvasmányunk szakasza, amelyben Pál apostol az idői és történeti gondolkozáshoz leginkább alkalmazkodott, a Krisztus-hit abszolút voltát, természetét és örök érvényét leghatározottabban kifejtette, s mindezt sok gyakorlati és pásztori tanáccsal gyümölcsözővé tette.
„Krisztus-biztos hit” szilárd alap, gyümölcsöt termő, Lélektől jövő szeretetközösséget ajándékoz a reménységen túl a Kolosséban lakóknak.
Mert nem csak a jövő áll készen, a jelenben is megtartó közösség épül e szilárd reménység köré.
Rettenetes lenne, ítéletes lenne, ha Istennek reánk pazarolt áldásaiból nem lenne megújulás, ébredés, újrakezdés, Krisztus megváltó erőinek a kibontakozása, kiteljesedése, egyszóval: gyógyulás! Igen, tragikus, végzetes lenne, ha nem lenne itt közöttünk valóságos, szemmel is látható gyógyulás! Ha valaki most megkérdezné tőlem, mit tegyen, hogy a kapott áldásokat megragadja, el ne szalassza, hanem Isten kegyelmének a gyógyító erejével valóban új életet kezdjen, akkor csak azt tudnám mondani neki, amit Jakab apostol mond mai igénkben: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” Éppen azt a célt mutatja fel, amit mi el akarunk érni; a gyógyulást és a hozzá vezető utat is: „Valljátok meg…”
A biblia feltárja, hogy Istennek terve van minden élettel, és ha állandó kapcsolatban vagyunk Istennel; Ő irányít és vezet minket terve teljesítésében.
Sokan Istent csak a második, vagy harmadik helyre teszik az életükben. Ha eddig te is ezt tetted; a legjobbat valamiféle jóval helyettesítetted, ne keseredj el. Akárhol is tartasz ebben a pillanatban, feltétel nélkül add át életedet Istennek, és Ő még mindig széppé és nevét dicsőítő ékességgé teheti azt.
A kereszténység egyházellenes csírát rejt magában; mert túlságosan is kézenfekvő, hogy az Istennel szembeni elvárásainkat pusztán a kereszténységünkre és a vallásosságunkra akarjuk alapozni, ezzel azonban teljességgel félreértjük és eltorzítjuk a kereszténység lényegét. A kereszténységnek azonban mégis szüksége van az egyházra; ez az ellentmondás. És ebben áll az a hatalmas felelősség, amelyet az egyháznak viselnie kell.
‡ A Debreceni Református Kollégium, majd a Budapesti Theologia egykori nagyreményű csillaga mindenben beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A szilágysági kedves Tasnád szőlő dombjai közül magas hegyekre hívta fel Áldott Urunk.
Szerette a teremtett világ ezerarcú biológia csodáját, növény és állatvilágát, négy évet elvégzett theológusként pedig az emberi közösséget is.
Az ezeréves Millennium lehetőséget biztosított a „világ végére” való kijutásban, hol akkor már Pápua-Új-Guinea középen egy vonallal ketté lett osztva a német-brit gyarmatbirodalmak között. Hermann Ottó bízott hazai egyetemeken szerzett elmélyült tudásában, elhívatottságában, nyelvtudásában.
Kinti hat éve alatt kutatott még Szingapúrban, Jáván, Ausztráliában. hazafelé jövet pedig Ceylonban, Indiában, Ománban és Egyiptomban.
A Néprajzi Múzeum Óceániai Gyűjteményéhez 5600 db. néprajzi tárggyal járult hozzá. 250 állatfaj és 17 állat nem őrzi Bíró Lajos nevét.
Botanikai gyűjteménye 130 új fajt és 14 új alnemet tartalmaz.
