Mindenki ismeri ezt a három betűt: S.O.S. Segélykiáltás halálos veszedelem idején. Egy angol szólás kezdőbetűiből van összetéve: Save our souls. S ez a mondás a Bibliából van véve. Talán éppen ebből a zsoltárból. Ez adja az indítást nekem arra, hogy ezt a zsoltárt egy hívő lélek, vagy hívő lelkek segély-kiáltásának tartsam halálos veszedelem idején. Vajon, benne van-e a mi kiáltásunk is?
Dávid a legnagyobb kegyelmi ajándékok, a legnagyobb hőstettek, a legnagyobb bűnök, a legnagyobb bűnbánatok, a legnagyobb Isten-ítéletek és a legnagyobb bűnbocsánatok embere az ószövetségi üdvtörténetben. Így nem általános-morális emberi értékeléssel, hanem csak üdvtörténelmi kegyelmi rendben érthető és értékelhető igazán személye és alakja.Különben minden Gondolkodó összekuszál benne és körülötte földet, poklot és eget egyaránt.
Gyökössy Endrét egyszer egy asszony keresete fel azzal, hogy nem tudja szeretni az édesanyját. Próbálta tűrni, elhordozni a bántásokat, még imádkozott is, de az a meleg érzés, amire várt csak nem jött. Végül már az imádsággal is felhogyott, mert úgy látta, hogy értelmetlen.
Bandi bácsi erre ezt kérdezte: – Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná? – Kiváltanám. – Bevenné? – Bevenném.
Amikor valakihez közeledsz, hogy megoldj egy konfliktust, először is be kell vallanod, hogy te is részese vagy a problémának. Ezután meg kell hallgatnod a másik fél sérelmeit és nézőpontját. Azt hisszük, hogy eszméken vitatkozunk, de valójában az érzelmeken. Ha konfliktus adódik, valakinek az érzelmei sérülnek. Valaki úgy érzi, hogy bántották. Valaki úgy érzi, hogy megsértették. Nem az eszmék okozzák a konfliktust, hanem a mögötte lévő érzelmek.
Fából vaskarika keresztyének is vannak. Ezek a Krisztus nélküli keresztyének. Azok, akik azt mondják: Hiszek Istenben, hiszem, hogy van, hiszem, hogy valaki teremtette a világot, még azt is elhiszem, hogy gondot visel rólam, de többet ennél nem hiszek. Legfeljebb, ha nagyon akarják, hát elhiszem, hogy élt egyszer egy Jézus nevű okos ember, akiről sok minden fennmaradt az emberek emlékezetében, amiket írásba foglaltak, de Jézusban, mint Istenben, Jézusban, mint Megváltóban, aki az én bűneimtől megment, nem hiszek egyáltalán.
