Az ember élete kincskeresés. Ezért futunk, ezért küzdünk, ezért fogunk merész, élettékozló vállalkozásba. A kincsért öl az ember, s a földi kincsért sokszor a mennyei kincsét, az üdvösségét is ráfizeti az ember. Mindannyiunknak kincs kell és ebbe a kincs utáni vágyakozásba néha bele is halunk. A legtöbb embernek nem boldogság, hanem kincs kell. Kívánjuk a kincset mi magunk is, míg eljön az idő, hogy a tűnő évekkel az egészség is eltűnik, s rádöbbenünk, hogy az egészség többet ér, mint az arany garmada s a gyémántok hideg csillogása.
Keresztény élet becsületben és örömben
Fárasztó olyan emberrel beszélgetni, akinek alaphangulata az elégedetlenség, a panaszkodás, a zúgolódás.
Itt semmi nem jó, minden rossz, mindig mindenről más tehet.
Mindig sóvárog valamire, valakiére, ami számára persze elérhetetlen, ettől pedig frusztrált és stresszes az élete, hiányzik belőle az öröm és az elégedettség.
Kishitűség, hitetlenség, pesszimizmus okozza ezeket.
A megkeseredett lélek szomorú, nem tud örülni szeretteinek, a világnak, az életnek.
Újszövetségi napi igénk szerzője Pál apostol emberileg nagyon nehéz, mondhatnánk kilátástalan helyzetben van.
Ártatlanul börtönben sínylődni beszélhetetlen balsorsos iga.
Hóseás próféta eme utolsó szavai mélyértelműek és messzehatók. Isten útjai egyenesen vezetnek, kerülők és elhajlások nélkül visznek a nagy cél felé. Ez pedig Isten dicsőítése és a mi üdvösségünk. Ha ezek az utak mégis görbének és ferdének látszanak, ez a mi balgaságunk következménye. Isten útjai sokszor tövisesek és göröngyösek. Néha a halál árnyékának völgyén vezetnek át (Zsolt. 23.4), de mindig helyesek. Isten őszintén jót akar teremtményeinek. Sajnos sokan félreismerik és hátat fordítanak neki. Isten egyszerűen nem cselekedhet a bűnös ember dőre vágyai szerint. Ő nem igazodik a mi bűnös gondolkodásunkhoz. Nekünk kell Őhozzá alkalmazkodnunk, az Ő útjára térnünk.
E sorozatban áll a Mária-Márta történet egész mondanivalója, amit nem szabad részekre szabdalni úgy, hogy végül is bármely részletben hamis értékeléshez jussunk, a döntő jézusi hangsúlyt pedig elhibázzuk. De sok hívő és nem hívő élet ment már tönkre az ilyen hangsúly-eltolódásokon!
Gyermekkorunkban „válogattunk”, én is, a húgaim is. Ebből az időből csengenek vissza fülemben édesapám szavai: az a bajotok,, hogy nem vagytok igazán éhesek. Az éhes ember nem válogat. Az éhség és a szomjúság nem mutatkozik viszont azokon, akik el vannak telve. Érdekes még ide vonatkozólag az is, hogy a krónikus gyomorbajban szenvedő betegek egy igen nagy percentje időnkint gyötrő éhségérzetben kínlódik, s a nemrég operált betegeket galamb-szelíd betegápolók könyörögve kérik, hogy tűrjenek egy napot, s bár majd elepednek, ne akarjanak mindenáron inni.