Napi ige és dicséret (2026. február 5.)

Az „úgy” módhatározó új jelentést villant elénk. Örvendező szeretettel szeret az Isten bennünket. Mert a mindentudó Isten előre tudta a szabadság kockázatával teremtett világ sorsát is. Ez pedig először is azt jelenti, hogy ez a világ nem áll meg a halott anyagnak a színvonalán, sem a tenyésző növényi életnek, az ösztönös állati életnek a színvonalán, nem áll meg a „lelki automaták”-nak a színvonalán, hanem szabad, önelhatározásra képes, szellem-erkölcsi teremtményekben tetőzik: az emberekben. A szabadság kockázatában benne lesz a bűn is. Benne lesz ezáltal a bűn által annak a megsokasodása, a bűnnek az „akkumulációja” is benne lesz ebben a világban és csak Isten Fiának vérével lesznek eltörölhetők a bűnök. Mégis: kezdet-kezdetén látja Isten, hogy minden, amit teremtett, ímé igen jó, és Isten megnyugszik minden ő munkájától.

Continue Reading →