Az első parancsolat azzal foglalkozott, kit illet meg az imádat, a második pedig arról szól, hogyan kell Istent imádnunk. Az első parancsolatban Isten az ember kizárólagos imádatára támaszt igényt, a másodikban arra, hogy ez az imádat őszinte és lelki jellegű legyen. „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk”.(János 4:24.) Európában manapság aligha fordul elő, hogy valaki olyan szobrot készít, amely számára Istent jelképezi, és amelyet istenként imád.
Valaki azt kérdezte egy lelkipásztortól: „Ha Isten követője leszek, minden problémám megoldódik?”
Válasz: „Természetesen nem, nem is lenne jó, hiszen saját erőfeszítés nélkül sokan csak a könnyű sikerre vágynának.
Viszont Isten-követőjeként minden feladatra kapsz erőt, kitartást, kegyelmet. Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által nyer célt.”
Szent Urunk imája halálára készülve a legnagyobb az imák között.
„Múljék el tőlem a keserű pohár, mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.”
(Mt. 26:39)
Szükségünk van Istenre, és neki mindig van ideje számunkra, ha keressük Őt.
De nem lehet ezt a találkozást kiérdemelni, vagy kegyeit megvásárolni, egyszerűen csak keresni kell Őt.
Nagy dolog az igazság. Egy örökkévaló mérték.
Olyan óriási a horizontja, hogy sokan kételkednek benne, mint Poncius Pilátus Júdea helytartója, a császár barátja, aki azt kérdezi Krisztus Urunktól a kihallgatás reggelén: „Mi az igazság?”