Egyedül maradtam. Kedveseim szétoszoltak, ki-ki az övéihez. Akik a legdrágábbak voltak nekem, azok elmentek örökös hazába. Ahhoz, Aki őket legjobban szerette és Akit ők nem tudtak eléggé szeretni. A többiek e földi életben találták meg a maguk párját s egész életükkel ragaszkodnak hozzá. Csak én maradtam egyedül. Óh, ez az egyedüllét néha nagyon a lelkemre nehezedik. Úgy szomjúhozom azok után, akik elszakadtak tőlem, mint a száraz ág elhullott levelei után, mint a bokor üresen maradt fészke tengerentúlra röppent lakója után. Vannak körülöttem drága lelkek, akik gyöngédséggel és szeretettel vesznek körül, de emberöltők távolságán át úgy tekintünk egymásra, mint két szembe találkozó hajó utasai, akik azért közelednek egymás felé, hogy örökre eltávolodjanak.
A Bibliában a számoknak jelentősége van, így a böjti napok számához, a negyvenes számhoz is nagyon fontos spirituális és történelmi események kötődnek.
Negyven napig tartott a vízözön
Negyven évig vándorolt a zsidó nép a pusztában, miután Egyiptomból kijőve átkeltek a Nádas-tengeren (Vörös-tengeren)
Negyven napig tartózkodott Mózes a Sinai-hegyen, miután átvette az Úrtól a 10 parancsolat két kőtábláját
Negyven napos böjtöt hirdetett Jónás próféta Ninivében
Negyven napon át tartott böjtöt Szent Urunk a pusztában, nyilvános működése megkezdése előtt
Ez a parancsolat nem csupán a tettleges emberölést tiltja. Ha szúrós szemekkel vagy éles szavakkal ölni lehetne, akkor bizony sokan gyilkolnának. Jézus kijelentette, hogy a harag vagy a sértő szavak éppolyan súlyos vétségnek számítanak, mint az ölés, János apostol pedig azt írja, hogy „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az…” (1 János 3:15.)
Minden dühkitörés, az indulatosság minden fellobbanása, a szívünk mélyén melengetett sértődött harag, a keserű neheztelés, a bosszúvágy – mindezek egyenlőnek vehetők a gyilkossággal.
„Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan könyörgök az Úrhoz.” Az kiált segítségért és az könyörög, aki bajba jutott, és nem tud magán segíteni. Amikor lányom 3 éves korában, miközben a tanítóék kislányával, azok udvarán, a szomszédban játszott, eltörte a lábát, engem hívott sírva: „Apja!, Apja!” Nagyon csúnya törés volt. Hosszában ketté nyílt a combcsontja. A kórházban a gipszelés előtt az orvos kiküldött, mert nyújtani kellett Ágika lábát. Azt mondta, hogy ez nem apának való látvány. Bár azóta sok-sok év telt el, még mindig hallom azt a kétségbeesett hangocskát, amelyik hívott, míg csak el nem altatták: „Apja, gyere!” Engem hívott, mert bízott bennem, mert én jelentettem számára a segítséget.
Ezékiel próféta nevének jelentése, a babiloni fogságban: Isten megerősít. Ő az Ószövetség Kálvinja: a halálosan kaotikus állapot Igével és Lélekkel való megépítője Isten népének legreménytelenebb, sőt halálosan kilátástalan helyzetében is. Ennek döntő próféciája könyvének egyedülálló 37. fejezete a megszáradt csontokkal rakott völgyről és a halálból feltámasztó imádságos igéről. Az élő Isten jelenléte nélkül ez csak örök halállá teszi a végleges földi pusztulást s ezt minden pokoli Gondolkodó tudja. De mily nagy a kísértés: ily látvány láttán a feltámadás lehetőségét Istentől is megtagadni. Itt a legnagyobb buktató és itt az égi Gondolat legnagyobb lehetősége, egyetlen kegyelme.
