Az öröm olyan az életünk számára, mint a cukor az ételben. Meg lehet inni a kávét cukor nélkül is, lehet sütni cukor nélkül is süteményt, de az ízén megérzi az ember, hogy valami hiányzik belőle, ami azt kellemessé, élvezhetővé teszi. Lehet élni öröm nélkül is, de az ilyen élet igen nagy teher. Az állatok igája sokkal könnyebb lehet, mint azoknak az embereknek az élete, akik öröm nélkül vándorolnak végig a földi életen.
Ha most már a keresztyén ember örömét vizsgáljuk, akkor azt kell látnunk, hogy az sohasem lehet más, mint Jézus öröme; tehát igazi belső öröm.
