Nem múlik el? Dehogynem. Szerettem valakit, úgy szerettem, hogy torkomban dobogott a szívem, ha csak rá gondoltam; s ma, ha látom, egészen idegen. Hogy szeretett egyszer a gyermekem! Bújt hozzám, ölelt, csókolt, mindene voltam, s már hónapok óta nem ír, még leveleimre sem válaszol. Volt egy barátom, hogy szerettük egymást, s most már a neve sem jut az eszembe. Kint jártam a temetőben, díszes, drága márvány csodák alatt gyom és dudva, évek óta nem nézett rá senki… A márványon: „Soha nem felejtünk, örökké szeretünk…”