Karácsony a szeretet ünnepe.
Szeretet az élet legnagyobb ügye. Mentve vagyok, ha tudok szeretni és jaj nekem, ha engem nem lehet szeretni.
Találóan mondta valaki a Kossuth rádió műsorában: „Nem lehet satufékkel zihálva megérkezni Szenteste a karácsonyfa alá, aztán önteni másra ami egész évben egyébként fogva tartja lelkét, milyen nehéz az élet, mennyi pénz hiányzik neki, milyen élhetetlen ez az ország”
Minden szeretetnek forrása az Isten iránt való szeretet.
Csak akkor tudok igazán szeretni valakit, hitvest, gyermeket, szülőt, testvért, hivatást, egyházat, hazát, eszményt, ha Isten miatt szeretem.
Akkor lesz a szeretetem küldetés, Isten teremtő munkájának része, amelynek folyama alatt a LEGMAGASABB közvetlen közelébe jutok.
Karácsony örök figyelmeztetése: szereteted-e Istent?
‡ Hadifoglyok elmondták, hogy távol a hazától a lövészárokban karácsonykor fájt legjobban az élet, a család, a haza, a szeretet hiánya.
‡ Betegek kórházakban ilyenkor a legmagányosabbak, fájó nyílként éget a régi karácsonyok emléke, most pedig hiánya.
‡ Lelki segély telefonvonalak karácsonykor a legterheltebbek, csak legyen valaki, aki meghallgat, hiszen öreg koromra magamra maradtam.
Olyan természetes már számunkra, hogy évről-évre, egymást követve jönnek és múlnak az ünnepek. Így a karácsony szent ünnepe is. Környező világunk már jó előre beleringat az ünnep hangulatába. Bárhová megyünk, bármerre fordulunk, minden ezt kiáltja: készülj, vásárolj, siess, jön a Karácsony! Megkezdődött a nagy nyüzsgés. Mint egykor régen Betlehemben is volt. Népszámlálás, összeírás, újabb adóteher…
„Fiát adta” a világnak. Milyen sok félreértés van sokszor gyakorlott igeolvasók szívében és fejében erről a fogalomról, hogy: Jézus Isten Fia. Már csakugyan nem egy, sok tekintetben előrehaladott hitéletű, gyülekezetéért, Istenért sok áldozatot hozó ember jött hozzám ezzel a problémával: csak azt az egyet nem értem, hogy ha az Úr Istennek van egy „igazi”, egyszeri, tökéletes Fia, akkor miért ezt az egyetlen egyet bántja a sok bűnös, haszontalan, semmirekellő gyermeke helyett, amilyen én is vagyok, és amilyenek még nagyon sokan vagyunk e világon? – Ilyen esetben nem nyer megvilágítást az, hogy Jézus „istenfiúsága” elsősorban nem leszármazást jelent olyan értelemben, ahogyan nálunk származik a fiú az apjától, hanem lényegi közösséget és azonosságot.
EGYÜTT! Ebben van a karácsony, ebben az egy szóban. Egy nagyon kedves lelkész kollégámat látogattunk meg minap a párommal. Feleségével elmondták; ők a szentestét megelőző nap adják oda az ajándékokat a gyerekeknek, tehát már 23-án. Rájöttek ugyanis, hogy ha a karácsonyi áhitat után kapják meg, akkor szinte semmit nem hallanak az Igéből, mert már csak a csomagokat nézik. Alig várják, hogy vége legyen az igeolvasásnak, imádságnak, és vetik rá magukat. Hát gyerekek! Ne haragudjunk rájuk, de legyünk mi okosabbak!
Engedetlenség, testiség, tudás. Megszülettem, gyermekségemnek ideje letelt, fiatalemberré cseperedtem, elzúgott mellettem a világháború, forradalmi utószelével egyetemben, férfiúvá értem, fiatal házas, ifjú családapa lett belőlem, még mindig ez a három kényúr uralkodott életemben: engedetlenség, testiség, tudás. Nem tartoztam soha a nyílt istentagadók felekezetébe. Tudásom megértette a vallás fontosságát, a keresztyénség jelentőségét. Krisztus központi szerepét a megváltás dogmájában. Jó és gonosz tudásának fájáról szakított gyümölcs volt a theológiám egész rendszere. A testiségem lefordította ezt a theológiai szöveget és tolmácsává szegődött mindvégig.