„Öröm koszorúzza fejüket örökre…” Az „akédia” – a szív szomorúsága, elcsüggedése – a keresztény egyházban régi időktől fogva a halálos bűnök egyikének számít.
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” (Zsolt. 100,2) – szól hozzánk az Írás. Ezért adatott nekünk az életünk, és ezért tartatott meg idáig. Nem csak a hazahívottaké, hanem a miénk, élőké is az öröm, amelyet senki sem fog elrabolni tőlünk. Ebben az örömben egyek vagyunk velük, a szomorúságban azonban sohasem.
A kenyér gondja az emberi élet számára a legelső. Kenyér nélkül nincs élet. Ennek előteremtése, a család részére asztalra tevése férfinak, nőnek egyaránt a legnagyobb gondja. Voltak és vannak társadalmi nyomorúságok, mint rossz esztendő, munkanélküliség, betegség, amikor vagy megszűkül a kenyér, vagy elfogy. Ilyenkor ugyancsak fejünkre nő az aggodalom. Nem mindenkinek van tartalék tőkéje és van olyan is, hogy másokhoz sem fordulhatunk. Isten segítségét kell keresnünk imában, hogy e válságból kijussunk. Jézus is látta és ezért maga tanította – imájában benne van ez a kérés.
Az advent gyönyörű feladata, hogy mindannyiunkban felébressze a jóság emlékét, és ezáltal megnyissa a remény kapuit.
Micsoda fordulat: Négy Én után következik a négy Ő! De a fordulatban az a csoda, hogy az Én és az Ő ugyanaz a Személy. Teremtő, Megváltó, Megszentelő Urunk! Ő alkot, Ő visz, Ő hordoz, Ő ment meg. Ne máshoz fordulj, ne máshol keress, ne másban bízzál, ne másnak hódolj, szól a próféta intelme Izrael eltévelyedett népéhez.
A menny dicsősége kikezdhetetlen, megbonthatatlan, megtámadhatatlan.
Nem így a béke az emberek szívében, ezért buzdításra van szükség annak terjedéséhez a föld végső határáig.
A karácsonyi Evangélium egyik legszebb mondta Szent Lukács evangéliumában:
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”
A jóakarat hiányával van a legnagyobb baj minden emberi síkon és konstellációban.
A jóakarat növekedésén kell dolgoznunk és imádkoznunk, hogy megtapasztalhassuk a békét a szívünkben és a dicsőséget a mennyben.
Anyaszentegyházunk nemes szolgálatában legnagyobb segítségünk az aratás széles mezőjén alkotó költőink és íróink, nyelvünk zseniális művelői Janus Pannoniustól Szabó Magdáig húzódó üstökösök a csillagösvényen.
A karácsony előtti négy vasárnapot adventi vasárnapnak nevezik a keresztyének. Az advent első vasárnapjától karácsonyig tartó időszakot pedig adventnek. Az advent szó eredetéül szolgáló latin szó eljövetelt jelent, ami ebben az esetben Krisztus eljövetelére utal. Az egyházi év advent első vasárnapjával kezdődik. Az egyházi ünneprendben az advent a Krisztus-várás időszaka. Várják a keresztyének a naptár szerint következő karácsonyt, ami állandó ünnep, azaz mindig december 25-ére esik függetlenül attól, hogy akkor milyen nap van és emlékeznek Krisztus születésére. Számot vetnek e várakozási időben azzal, hogy megtartotta szavát, mert ahogy régi választott népének megígérte a szabadítót, úgy el is küldte. Judeában, Betlehem városában megszületett a Megváltó. Dávid király leszármazottja volt, ahogy a próféták által hirdette Isten.
Az 55. zsoltár írója a teljes belső és külső, egyéni és közösségi bűnözöntől kínzott élet terhét Istennek átadó s így megingathatatlan hitvalló szív megszólaltatója: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” – Ismeretes ez ige teljességét kihangsúlyozó példaszó. Egy országúti nagy batyus, roskadozó vándort egy szekeres gazda utolér és felvesz saroglyájába. De nemsokára jajgató „nem bírom!” sóhajokat hall hátulról. Odanéz: Hát a batyut miért nem teszi le? – Mert annyira már nem akarom a lovait terhelni! – szól a válasz. – Jaj annak, aki személyes önmaga elvontságát Istenre bízza, de konkrét terheit már Őreá vetni nem meri.
