Első olvasásra az lep meg ebben a zsoltárban, hogy viharos, jajgató kitöréssel kezdődik, és az utolsó versben tükörsima és mély békességben pihen el. Olyan, mint amikor a delejtűt kimozdítják az állásából: minél nagyobb erővel mozdítják ki, annál riadtabban csapódik jobbra meg balra, de aztán belefogódzik a rááradó óriási erőbe, a Föld mágneses erejébe, és csendesen elpihen. Azt hiszem, hogy minden imádkozásnak, minden istentiszteletnek ez a rendeltetése és legszebb gyümölcse.