„És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül” (Szent Márk evangéliuma 9:8)

Erdély Széchenyije, gróf hídvégi Mikó Imre kormányzó, miniszter, művelődésszervező, történész aki az 1252-ben kapott királyi kiváltságot a Mikó-Mikes családok legszentebb hagyatékát kötelezettségként őrizve, fiához intézett intelmeiben így írt erről 1870-ben Kolozsváron: „A történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk: azon állunk. Aki őseitől nagyobb vagyont örökölt,attól a hon kétszerte jobban elvárhatja, mint sok mástól, a hazának tett áldozatot.”
907-ben Egyesült Európai Haderő gyűlt össze a bécsi medencében, és német-római vezetéssel szervezték meg az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy: „Decretum, Ugros eliminandos esse”, „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak”
„Ez volt az első Trianon”
(Molnár V. József)

A kor viszonyai szerint is elképzelhetetlen extra erőket vonultatott fel a 100.000 főre becsült egyesült német‑rómaisereg, akiknek élén, a király, fejedelmek, grófok, tábornokok, püspökök álltak.
A Magyar Törzsszövetség 40.000 fős lovas hadsereget számlált, élükön Árpád Fejedelem és fiai, Tarhos (43 éves), Üllő (41 éves) Jutasa (35 éves), Zsolt pedig összekötő hadsegéd volt a négy tízezer fős csapatok között.
A honvédelem, a hit, az ima és a sztyeppei hadviselés a pozsonyi Duna-parton tökéletes katonai sikert hozott 907 július 4-11 között, melynek részletei olvashatók.
Megsemmisült az ellenséges haderő teljes vezetése és a teljes gyalogság is. Árpád Fejedelem katonai zsenialitását máig tanítják a Katonai Akadémiákon.
Határaink az Odera folyó mentéig terjedtekés 130 évre elvette a kedvét a művelt nyugatnak, hogy reánk törjön.

Continue Reading →