Magyar históriánk krónikása jegyzi, amit mindenkinek tudnia kellene, hogy az Árpád-ház, a Rákóczi-ház és a Báthory-ház volt a legtöbb vezetőt adó rangos dinasztia, amely abban a szinte reménytelennek tűnő helyzetben tartotta fenn a magyar államiságot Erdélyben a Mohács utáni időkben, amikor minden összeomlani látszott, elvetve a jövendő talpra állás magját a Duna-Tisza vidék számára is.
Hitünk hősei és népünk verítéke az eljövendő közel 500 esztendőben úgy tudta újra közép hatalommá tenni a Magyar Királyságot, hogy soha többé már nem lehetett magyar királya a királyi Magyarországnak.
Isteni küldetéssel felruházott lelkek voltak Fejedelmeink, meggyötört, magányos, sokszor különc géniuszok, hiszen Bocskai fejedelem, majd a Rákóczi-ház felemelkedése 1688-1711 között, aztán az 1867-1918 közötti magyar idősikere meg érlelte ellenségeink lelkében a második Mohács kárhozatát, vagyis Trianon katasztrofális gyalázatát, amely az ország halálos ítélete volt.
Sírunkat megásták, de a népek millióinak szemében már nem gyászkönny ült, hanem gonosz káröröm.
Olvasom Istennek ígéjét Jeremiás próféta könyvéből, a 29 fejezet 11 verséből… „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok,…