Az idő egész világmindenségünk és benne különösen emberi éltünk számára döntő valóság. Ezt a legújabb világszemléletek természet-, társadalom-, szellemtudományokban éppúgy, mint a filozófiai eszmélődésekben és teológiai felismerésekben úgy mondják ki, hogy az időt a történetoségben megalapozottnak, a történetiséget az időben megalapozottnak látják. A világmindenség nem „van” teljesen stabil, változatlan állapotban, hanem dinamikusan „történik”. És a mindenható Isten ebben a kozmosz-történetben ad nekünk a föld életének kék bolygóján élettörténetet. A mi emberi élettörténetünk a kozmosz-történetbe úgy van beágyazva, ahogyan az egész kozmosz-történet az üdvtörténetbe-, a mindenható Isten életének dinamikus történetébe ágyazódik. Mindez annyira igaz, hogy ami nem történik, az nincs. Ami van, az történik. És mindez azt jelenti, hogy a Szentírás igei kijelentése az örökkévalóságról az idő formáiban beszél. Az örökkévalóság nem időtlenség, hanem az időt megszüntetve megőrző és beteljesítő idő-felettiség.