Mondják, az ember élete nem számok összege, hanem pont annyit ér, amennyit Isten reá bízott, pont annyit ér,ami ebből teljesült, és pont annyit ér, amekkora űrt hagy halála után.
Lehetne temetési textus,de e bölcs megállapítás egy Istentől rendelt szép élet programja.
Az Újszövetség szent könyvei semmit nem mondanak a Boldogságos Szűz Mária Szüleiről, Megváltónk Édesanyjáról.
A rokonságból ismert Zakariás pap és Erzsébet asszony, valamint Zebedeus és Salome neve viszont ismert.
Egy II. századból származó Jakab evangéliuma apokrif könyv tanítja, hogy Mária édesapját Joachimnak, édesanyját pedig Annának hívták.
A két név jelentése is figyelmet érdemel:
Joachim annyit jelent: Isten megvigasztal
Anna pedig: Kegyelemmel áldott
Joachim és Anna gyermektelenül öregedett meg, és a korabeli felfogás ezt Isten büntetéseként tartotta számon, amit biztos meg is érdemelnek.
Szeretetlen világukba érkezett Isten angyalának örömhíre a bujdosó Joachim, és a tőle akkor messze lévő Anna életébe.
Figyeljük meg a farizeust. El kell ismerni róla, hogy erényes ember, jó ember, vallásos és hazafi. A tökéletes embernek nemes példánya és még az irigy sem találhat benne hibát. Naponta olvasta a Bibliát, ismerte a törvényeket nagyon jól. Mindig ott volt a templomban és keresetének tíz százalékát odaadta Isten dicsőségére. A törvény nem írt elő két böjtölést és ő mégis kétszer böjtölt. Felesleges jó cselekedete volt. Ő azt mondta magáról, hogy nem olyan, mint más emberek. És ennek igaznak kellett lennie, mert az Úristennek mondta. A „más emberek”, tudjuk jól, tele vannak gyarlósággal, bűnös emberek és könnyű prédái a kísértésnek.
Ézsau egyéni üdvtörténeti pályájának és felelősségvállalásának rendjében sem elsősorban külön személyiségként jelenik meg előttünk, hanem mindig ifjabb ikertestvérével, Jákobbal együtt, éspedig az „elsőszülöttségi jog” előbb általa semmibe vett ügyében, aztán éles, szinte halálos vitájában, – az egyéni enyhülést hozó, de végleges megoldást nem adó megbékélésig.
Milyen félelmetes, titokzatos hatalom az, amit úgy nevezünk röviden: bűn. Amit sokszor olyan könnyedén veszünk, bagatellizálunk, amivel olyan könnyelműen játszunk. Bizony, a bűn nemcsak azt jelenti, hogy egy kicsit kirúgok a hámból, egy kicsit túlteszem magam azon, ami szabad, tisztességes, ami jó, ami tiszta és becsületes, hanem a bűn mindig egy bizonyos megszállottság, megkötözöttség, bizonyos kiszolgáltatott állapot valamiféle lefelé húzó erőnek. Bizonyos sodortatás valamiféle emberfeletti gonosz áramlat által. Kapunyitás, amelyen át romboló, sátáni erők törnek be és uralkodnak el az ember testén-lelkén, meg a környezetén. Az ember egyszerre csak azt veszi észre, hogy már nem azt teszi, amit akar, hanem amit muszáj. Hatalmába kerítette valami erő.
Ha a Hegyi beszéd felé vezető úton történetesen nem egyedül indulunk el, nem kell félnünk tőle, hogy egyhamar magunkra maradunk. Nagyon sokáig együtt haladhatunk egészen nagy társaságban is. Széplelkű, okos embertestvérek, erkölcsileg feddhetetlen jellemek egyek velünk abban, hogy boldogok azok a szegények, akik az igazi értékeket nem hajlandóak feláldozni a pillanat, vagy akár a földi élet hívságos javaiért. Szilárd jelleműek például megértenek és tisztelnek bennünket, ha visszautasítjuk a vagyont, vagy a hírnevet, vagy a tekintélyt, vagy a hatalmat, mihelyt gonosz idők vagy romlott rendszerek becsületünket, igazságunkat, vagy egyéniségünket kérik érte cserébe, vagy más időálló örök értéket.