Ma délutánra szeretettel ajánljuk figyelmetekbe az „Utolsó üzenet – özv. Horthy Istvánné manifesztuma a magyar nemzethez” című összeállítást
Özvegy Horthy Istvánné, született Gróf Edelsheim Gyulai Ilona asszony, Horthy Miklós kormányzó menye, 2012 decemberében, immáron legutolsó magyarországi látogatása alkalmával fontosnak tartotta, hogy a két világháború közötti Magyarország történelmének néhány fontos kérdéséről
Az istentisztelet I D E kattintva hallgathatják meg! A képek forrásai:hazankert.hu
Áldozati ajándékká lett az, amit a jeruzsálemi templom számára felajánlottak. Ettől kezdve ez a felajánlás érinthetetlenné lett, még akkor is, ha sokkal később került felhasználásra a templomi istentisztelet során. Nemcsak a szokássá lett rituális mosakodásokat (1–2), hanem ezeket a felajánlásokat is megtisztítónak tartották
Ments meg, Uram! Közös kiáltásunk ez, amikor már messze eltávolodtunk a parttól, amikor már nem lehet visszafordulni, amikor már csak előre lehet „hajózni” (24). Közös kiáltásunk ez, amikor „beesteledett” (23), amikor „hullámok rémítenek” (394. dicséret 2. verse), amikor „ellenszelünk” van (24), amikor a „rémek és más idegen hatalmak kísértenek” Urunk megpillantása helyett (26). Közös kiáltásunk ez, amikor Péterhez hasonlóan fogadkozunk, meg Jézusra és a hitünkre hivatkozva látványosan „nagyzolunk”, „vízen járunk”, majd kiderül, hogy gyenge emberek vagyunk és süllyedünk
Jézus is gyakran megállt egyedül az Atya előtt (13). Ő, akit betöltött a Szentlélek, mennyei erővel, mégis folyamatosan elkérte azt. Ha Jézus Krisztusnak szüksége volt erre, mennyivel inkább szükséges ez nekünk, akik gyarlók és erőtlenek vagyunk. Ahhoz, hogy más emberekkel áldottan találkozhassunk, először az Úrral kell találkoznunk. A testvérek áldott közössége is először a belső szoba csendjében kezdődik, egyedül az Úrral. Isten az embert önmaga és a másik ember számára teremtette. Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, hogy kiszakadt az Istennel való éltető közösségből, és ezáltal a másik ember is gyakran terhes „feladattá” lett számára: szeretni, bátorítani, segíteni, gyámolítani, gondozni, elhordozni, elszenvedni, formálni a másik embert
