
(Koppenhága, 1834. május 23. – Koppenhága, 1890. február 22.)
Itáliában is tanult a leghíresebb dán festőművész
„S a mély ha néha meg morajlik, hallgatom: künn a szél szalad,
s a sorsom szent búvópatakja, tompán zuhog a föld alatt.”
(Áprily Lajos)
Magyar Testvéreim!
A XXI. században a hitvallás színtere kibővült.
Már nemcsak a templomokban vagy mindennapi tetteinkben, hanem a digitális tér láthatatlan frontján is lehet és kell ünnepelnünk a Feltámadott Urat.
A nagyhét a keresztény ember számára a végső szabadulás zarándokútja.
A virágvasárnap fénye, könnye hozsánnája csendben várakozik a partokon egy jobb kor hajnalára.
Hétfőn, kedden és szerdán az ítélet és a számadás kerül előtérbe.
Szent Urunk szelídségével, jajtalanságával, prófétizmusával ítél meg mindent és mindenkit.
Jeruzsálem vallási farizeusságát, vakfanatizmusát, a nép politikai király várását, tanítványai téves önképét, a nép egyszerű gyermekeinek útfélen tengődő sorsát.
Sík Sándor: Hiszek – előadja Sinkovits Imre színművész
Aranymiatyánk: Boldog Özséb Plébánia Kézdivásárhely
NAGYCSÜTÖRTÖK


‡ Nagycsütörtök az evangéliumok tanítása szerint az Utolsó Vacsora napja, hol a tanítványaitól búcsúzó Jézus szerzi
az Eucharisztiát, az Úrvacsora szentséges sákramentumát, majd szeretete jeléül megmossa tanítványai lábát.
NAGYPÉNTEK
‡ Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb, legfájdalmasabb, legszomorúbb napja.
Szent Urunk elárulásának, megtagadásának, elfogatásának, perének, kihallgatásainak, elítéléseinek, megkínzásának, halálnak, temetésének napja.
Templomaink Úrasztala, Szószéke régi hagyomány szerint fekete terítővel vannak letakarva, a harangok némák, „Rómába mentek”
Az Oltár a Golgota, hol az Örök Főpap mutatta be egyetlen és tökéletes áldozatát a világ bűneiért.
A kereszt alatt a valóság van, bábszínházhoz szokott világunk sokszor már nem is érzékeli a természet, a történelem és a spiritualitásvalóságát.
A 130. Zsoltár 1. verse: „Mélységből kiáltok hozzád Uram” igei valóság.
Hitünk nemes harca a nagyhét, a keresztút méltóságának megőrzéséért ne engedjük, hogy egy képlet, egy megszokás, egy kirakat legyen.
A keresztfához megyek: „Nem tudom felfogni azt a fájdalmat, amit Jézus értünk szenvedett, nem tudom felfogni azt a szeretetet, amit irántunk érzett.”
WASS ALBERT: NAGYPÉNTEKI SIRATÓ (BLUES BALLADA egy versre, mely akár ma is íródhatott volna)
Krisztus sorsa magyarok sorsa – Bajorerdő, 1947
HÚSVÉT
‡ Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, és ezt mondotta”
Elérkezik a világtörténelem és az üdvtörténelem legfényesebb hajnala.
A halál bilincsei lehullottak, koporsó fedelek pattantanak, szószék lett a kripta.
Körmenetek énekelnek, virágba öltözött fák és templomok örvendenek, terített asztalok sorakoznak.
A tavasz a parttalan időben elhozta a végső győzelem örömhírét.
Angyalok szólalnak meg először a félve érkező asszonyokhoz, és a bizonytalan szívű apostolokhoz.
Krisztus Urunk életének minden döntő pillanatában ott vannak Isten Szent angyalai.
A FELTÁMADOTT ÚR KILÉPETT AZ ÉRZÉKELHETŐSÉG TAPASZTALATI, TERMÉSZETI ÉS TÖRTÉNELMI VILÁGÁBÓL, A HIT TÁRGYA LETT A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS.
NE PRÓBÁLJ A MAGAD SZÁMÁRA LEFOGLALNI, EREDJ AZ ÉN ATYÁM-FIAIHOZ, ÉS MONDD MEG NEKIK:
„LÁTTAM AZ URAT, ÉS EZT MONDOTTA”
EZ AZ EVANGÉLIUM, MINT MISSZIÓI PARANCS, MINDEN IGEHIRDETÉSNEK FELTÉTELE ÉS SUMMÁJA!
Ady Endre: Volt egy Jézus
Előadja Marosán Csaba színművész
J. S. Bach: János passió
Lutheránia Budapest, Deák-téri Evangélikus templom, 2022. április 10.
Johann Sebastian Bach mint az ötödik evangélista örök érvényű pantheont emelt Krisztus Urunk szenvedéstörténetét, megváltói életművét egy rendkívül koncentrált, érzelmi gazdagsággal és hittel fűtött műben mutatta be a géniusz 1724. április 7. napján Lipcsében a Tamás-templomban végzett kántori szolgálata alkalmával.
‡ A Názáreti Jézus c. könyvében írta le az alábbi tanítást „Isten nagy dogmatikusa”:
„A János-evangélium háromszor tudósít arról, hogy Jézus nyilvános működése idején páska, azaz húsvéti ünnepen vett részt az első húsvét alkalmával, megtisztította a templomot (2:13-25), a kenyérszaporítás húsvétja (6:4), végül pedig a halál és feltámadás húsvétja következett (12:1, 13:1), amely az Ő igazi húsvétja lett.
Ez utóbbi a keresztény húsvéti ünnep, a keresztény páska alapja.
Jézus Jeruzsálembe felmenetelének végső célja, hogy a kereszten a régi áldozatok helyett önmagát adja oda, felemelkedik, azaz a Zsidóknak írt levél látásmódjában felmegy abba a városba, amelyet nem emberkéz alkotott, belép a mennybe, egészen Isten színe elé (9:24).
Ez az Isten színe elé tartó felmenetel a kereszten át valósul meg, mint felemelkedés a mind végigtartó szeretethez (13:1), ahhoz a hegyhez, ahol Isten valóban jelen van.”
Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Benkő László: Pieta



‡ Édes hazánk mint a teremtett világ legszebb vidéke gazdag kultúrájával, hagyományával, példájával két évezreden át megmutatta a világnak, hol teremnek a locsoló dalia ifjak, fonott hajú szépséges leányok, a legfinomabb ételeket készítő asszonyok!
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata
Győrffy Sándor grafikus és festőművész, Budapest, Hazatérés Templom presbitere
Partium Ház köszöntése
Fekete János vértanú plébánosra emlékeztek Gelencén
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Takaró Mihály a Vasárnapnak: Kiadatlan írások is lehetnek Wass Albert Magyarországra érkezett hagyatékában
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Kárpátalján csak a magyarórán szabad magyarul beszélni
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írás a képre kattintva, pdf formátumban, új lapfülön olvashatják!)
SZERKESZTŐSÉGÜNK NEVÉBEN ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK KEDVES TESTVÉREINKNEK
SZENT HITÜNK ÖRÖKSÉGÉBEN, ÉDES HAZÁNK SZERETETÉBEN
Debrecen-Józsa, 2026. április 4.
A képek forrásai:
24.hu
churchofjesuscrhrist.org
depositphotos.com
magyarhirlap.hu
hu.wikipedia.org
omnesmag.com
publicdomainpictures.net
refkertvaros.hu
romkat.ro
vasarnap.hu
















