„Azt tette, amit rossznak lát az Úr. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr.” (II. Királyok Könyve 15. rész)

A Himnuszt vagy a Szózatot nem énekelheti egyetlen nép sem a világon rajzunk kívül, mert ajkukon szenvelgéssé, képzelődéssé, történelmietlenné válna az élet-halál kockázata.
Viszont az egész magyar történelemben nincs egyetlen időszak sem, amikor ne lett volna meg ennek a gondolatnak alkalomszerűsége.
Ennek a magyar sorsérzésnek az az oka, hogy ez a nép kezdettől fogva mindig létében volt fenyegetve s mindennap a lét s nemlét kérdése előtt állott.
Európában sem a nagy, sem a kis nemzetek életét nem árnyékolja be az egzisztenciális fenyegetettség gondolata.

Continue Reading →