Antiókhiából újra útnak indul Pál és Barnabás, hogy meglátogassák a testvéreket ott, ahol már hirdették az Úr igéjét. Hová is vágyakozik vissza Pál? Ikóniumba, Lisztrába, Derbébe. De hát itt üldözték őket, megkövezték, szemétdombra dobták, itt a vérük folyt! Ide mennek vissza? Igen, mert a Lélek erre indítja őket.
Isten békessége olyan békesség, amely minden értelmet meghalad. Isten békessége Isten hozzánk való hűsége a mi hűtlenségünk ellenére, Isten békessége az oltalmunk, amely megóv és szeret minket. Természetesen nem veszi le a vállunkról minden gondunkat, felelősségünket és nyugtalanságunkat, de minden ténykedésünk és gondunk mögött megjelenik az isteni béke szivárványa. Tudjuk, hogy életünk megtartott, egységben vagyunk Isten örök életével.
Az Isten Fiával való közösség által élünk. Jézus Krisztus, mint Istentől küldött közbenjáró, az Őt elküldő, örökkön-örökké élő Atya által él. Mi pedig a Megváltó által élünk, aki megelevenített bennünket. Ő az életünk forrása és megtartója. Az életnek táplálékra van szüksége. Szellemi életünket szellemi táplálékkal kell fenntartanunk, és ez a táplálék Jézus Krisztus. Nem csupán élete és halála, nemcsak tisztsége és tettei, vagy csupán tanítása, hanem Ő maga, akiben mindez benne foglaltatik. Ő a mi táplálékunk.
Volt egy professzorom, a neveléstudományok híres tanára volt. Két mankós bottal járt, nehezen mozdította előre nehéz testét. De mindig mosolygott. Azt mondták róla: Egy ember, akinek előbb látni a mosolyát, mint a mankóját. Mert szívből szerette az Istent, Fiában, Jézus Krisztusban. És ez a szeretet ragyogott az arcán. Az a két mankó lett a javára.
Egy híres orvos a következő megjegyzést tette tanítványainak: „Mi orvosok egyre gyakrabban pihenést írunk fel a betegeinknek. Sok esetben ez nem egyéb, mint az elhanyagolt vasárnapok helyrehozása.” Emberi lényünk csodálatos teremtmény. Teljességünk szellemünk, testünk és lelkünk együttes függvénye. Mindhárom figyelmet kíván, és ha elhanyagoljuk őket, működési zavar áll be. Ez leginkább a lelkünkre érvényes.