Amikor azonban az ember gondolatai Isten felé fordulnak, valahogy megtorpanásra kényszerül. Sötétben tapogatózik. Elveszti a talajt a lába alól, és idegenül érzi magát. Végtére is ez nem meglepő, hiszen Isten – bárki, vagy bármi legyen is – halhatatlan, végtelen létező, míg mi halandók és véges teremtmények vagyunk. Ő minden szempontból túl van felfogó-képességünk határain. Ezért van az, hogy értelmünk – bár más vonatkozásban csodálatosan hatékony eszköz lehet – itt, ha magára marad, nem tud rajtunk segíteni. Nem tud felkapaszkodni Isten végtelen értelméhez. Nincs létra, nincs híd, csak roppant nagy, mérhetetlen távolság. „Ki tudod-e találni, mi az Isten titka?” – kérdezték Jóbot (Jób 11,17). Nem, ez egyszerűen lehetetlen.