Ha a hasonlatokhoz hozzá fűzzük megvalósulásuk feltételeit, kidomborodik előttünk felelősségünk mibenléte. A görög eredetiben mindegyik kijelentés hangsúlyos „ti” névmással kezdődik, aminek a jelentése nem más, mint hogy „ti, és csakis ti” vagytok a föld sója és a világ világossága. Ennélfogva – ahogy az előzőekből kérlelhetetlen logikával következik – nem válhattok hasonlóvá a romlott világhoz, amelynek szolgálatára Isten elhívott. Maradjatok azok, akik vagytok. Ti vagytok a föld sója, ezért nem veszíthetitek el keresztyén ízeteket. Ti vagytok a világ világossága, éppen ezért nem engedhetitek meg, hogy bűn, megalkuvás, hanyagság vagy félelem homályosítsa el fényeteket.
Michelangelo a reneszánsz géniusz a grandiózus tervvel állt Gyula pápa elé, amikor értesült a Vatikán tervéről.
Egyetlen kikötése volt. „Olyan művet szeretne létrehozni a rendelkezésre álló 540 négyzetméteren, amilyet sem előtte senki, sem utána senki nem fog létrehozni.
A Sixtus kápolna mennyezete egy új teremtés csodája lesz.”
„Csinálj, amit akarsz”, – felelte a pápa.
A szerződés 1508. május 10. napján megköttetett, „Az új teremtés csodájának 1512 október végére ragyognia kell, amikor lebontják az állványt”, – tette hozzá.
