A nagyravágyás mélyen a természetünkben gyökerezik. Az alapvető bukást tulajdonképpen ez okozta. „Olyanok lesztek, mint az Isten”. A kígyó ezzel a csábító kilátással ébresztette fel a gőgöt a paradicsomban. Ezért bukott el az első ember és veszítette el igazi nagyságát. alapjában véve az ember lealacsonyítja magát a gőgössége, elbizakodottsága által. Csak az alázatosság ad igazi nagyságot. A kevélyeket Isten kitaszítja és a pokol mélyéig alázza. A gőg pontosan ellentéte Istennek. Az önteltség mindig önistenítés, ezért Isten a kevélyeknek ellene áll. Önmaga dicsőítésével Isten dicsőségét rabolja meg az ember.
Igen: az első bűnnel együtt a családi élet szférájába is beköltözött a káosz, a bomlás, a felbomlasztása annak, amit Isten egybeszerkesztett! Ezt lehet jólneveltséggel palástolni, vagy társadalmi szokásokkal legitimálni, – csak egyet nem lehet: emberi erővel kiirtani! Minden családi életben ott működik a bűn bomlasztó ereje, a káosz hatása, vagy lappangva, vagy vulkanikus kitörésekben, egyszerűen a bűnnel fertőzött emberi természetünkből kifolyóan, és nem a körülményeink hatása alatt. Az életkörülmények legfeljebb csak kedveznek a bennünk lévő bűnnek!
llés népe halálos erkölcsi-vallási fertőjében nem gondolhatott reálteológiai-igei megoldásra, mint azt Mózestől elvártuk volna az aranyborjú egyszeri szörnyű szertartás-jelenete alkalmával. „A Baálok férfi és Aserák női nemi szervvel ábrázolt parázna termékenységi pogány istenei” betetőzték az egyetlen Isten szellemi uralmát valló hívő nép romlását. Már nem politikai behódoltatás, gazdasági kifosztatás, társadalmi káosz, morális romlás rontotta csupán a népet, hanem a teljes szellemi-lelki rothadás. Itt – Isten-ember szerint – teljes történelmi kioperálási műveletre volt és lehet csupán szükség, mint a Királyok első könyvének 18. fejezete a Bibliában, és Mendelssohn Éliás oratóriuma ezt elmondja.
Olyan helyen lakom, ahol a talaj erősen kötött. Ha gyakorta nem kap esőt vagy öntözést; kőkeménnyé válik, és meg is repedezik.
A talaj lazításán csak kapálással lehet dolgozni. Az ember szíve is tud ilyen kemény lenni. A farizeusokat az jellemezte, hogy mások felé keményszívűek tudtak lenni. Csak a törvényt tanulták meg, de még azt sem cselekedték, csak másoktól várták el azt.
Az, ami Jézus és a farizeusok között lejátszódott, csak megismétlése Jézus első megkísértésének (Máté 4,1-11), melyben az ördög célja az volt, hogy meghasonlást támasszon Isten szavával szemben. Ezt azonban Jézus legyőzte, megélve lényegi egységét az isteni tanítással.
Jézusnak ezt a megkísértését még egy előjáték is megelőzi; a bűnbeesés paradicsomi története, melyben a kígyó Ádámot és Évát kísértette meg: „Csakugyan azt mondta Isten…?” (1Mózes 3,1). Ez az a kérdés, melyet minden viszály magában rejt, s amellyel szemben az ember tehetetlen, mivel az a lényegét képezi; ez az a kérdés, amelyet csak viszályon túlról lehet – nem megválaszolni, hanem – legyőzni.
